2017. szeptember 25.

I. KE Cross Run – Vettük a terepakadályt

I. KE Cross Run – Vettük a terepakadályt

A vártnál is többen futották végig az I. Kaposvári Egyetem Cross Run-t. A legfiatalabb versenyző négy éves volt, 23 csapat teljesítette a nyolc kilométeres távot.

 

Volt olyan akadály, amelyet csak nyakig vízben lehetett teljesíteni, de kellett mászni, kúszni, cipelni. Jóval többen regisztráltak az I. KE Cross Run-ra, mint ahogy arra a szervezők számítottak. Jellemző, hogy csaknem ötven, 12 év alatti versenyző futotta végig a nekik kijelölt egy kilométeres távot. A teljes tereppálya négy kilométeres volt, tizenöt, nem akármilyen akadállyal. A 18 év fölötti korcsoportban és a csapatok többségének azonban két kört, nyolc kilométert kellett megtenni.

A Kaposvári Egyetemen kívül 

  • a Testnevelés Egyetem,
  • a Pécsi Tudományegyetem,
  • a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
  • az Eötvös József Főiskola, és
  • a Dunaújvárosi Egyetem küldött csapatot vagy egyéni versenyzőt.

A felsőoktatási intézmények mellett

  • a Fino Zrt.,
  • a Somogy Megyei Kormányhivatal,
  • az OTP Bank Nyrt. csapata is részt vett az I. KE Cross Run-on.

Összesen 315-en álltak rajthoz. A terepakadály verseny részletei a képgalériában.

 

© 2017 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.