2017. november 29.

Bemutatták kultúrájukat a nemzetek

Tánccal, zenével és népviseletbe öltözve mutatták be hazájukat és kultúrájukat egyetemünk külföldi hallgatói.

Tánccal, zenével és népviseletbe öltözve mutatták be hazájukat és kultúrájukat egyetemünk külföldi hallgatói. Az immár hagyományos Nemzetközi Esten megtelt a tükrös aula, hiszen sok magyar fiatal is kíváncsi volt határon túli társaira.

Egyre több külföldi hallgató választja a Kaposvári Egyetemet, csak idén 40 hallgató érkezett.

„Önök a lehető legjobb döntést hozták, hiszen egyetemünk az ország egyik legjobb felsőoktatási intézménye”

– fogalmazott köszöntőjében Prof. Dr. Végvári György. A stratégia- és oktatásfejlesztési rektorhelyettes megköszönte a külföldi hallgatók bizalmát és azt, hogy általuk más kultúrákat is megismerhetnek az egyetem polgárai.

A Nemzetközi Esten felcsendültek kínai dalok valamint egy különleges laoszi táncbemutatót is láthatott a közönség. Emellett saját országuk népviseletét, történetét és kultúráját is bemutatták egyetemünk határon túli hallgatói. Így az érdeklődők többek között közelebbről megismerhették Azerbajdzsánt, Ukrajnát, Etiópiát, Kenyát és Oroszországot is.

A Hallgatói Ügyek Igazgatóságának munkatársai pedig ezúttal is igazi karácsonyi miliőt teremtettek, hiszen a kiváló baráti hangulat mellett szaloncukor valamint diós-és mákos bejgli is várta a résztvevőket. Akik cserébe saját nemzeti ételekeit kínálták.

 

Teljes galéria

 

© 2017 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.