2018. június 12.

Zöld út – Indulhat a klímaközpont építése

Zöld út – Indulhat a klímaközpont építése

Az elkövetkezendő évtizedek kutatási irányát is megszabja majd az Állattudományi Klímaközpont. A 700 millió forintból megvalósuló létesítmény kivitelezési szerződését kedden ünnepélyes keretek között írta alá a Kaposvári Egyetem és a nyertes konzorcium vezetése.

A Kaposvári Egyetem szakmai vezetésével megvalósuló 6 milliárd forintos kutatási program legnagyobb és leglátványosabb beruházása az Állattudományi Klímaközpont építése. A létesítmény az egykori „csillagistálló” helyén mintegy 700 millió forintból valósul meg.

A kivitelezési szerződést kedden ünnepélyes keretek között írta alá Prof. Dr. Tossenberger János rektorhelyettes, Dr. Borbás Zoltán kancellár valamint a nyertes konzorcium képviselői, Marián Gábor és Hévízi János. Az eseményen Prof. Dr. Tossenberger János rektorhelyettes arról beszélt: a megépülő klímaközpont az elkövetkezendő 30-40 év kutatási irányát is megszabja majd.

A gyorsan változó klimatikus viszonyok miatt a korábbiakhoz képest teljesen új növénytermesztési-, állattenyésztési és takarmányozási módszerekre van szükség. Az Állattudományi Kutatóközpontban olyan környezeti szituációkat modelleznek, amelyek a későbbiekben segíthetik az optimális növénytermesztést, ellenállóbb fajták jöhetnek létre. Az új technológiák bevezetésével - többek között - a változó klimatikus viszonyok hatásait jobban toleráló, hő stresszt tűrő baromfi hibrideket is nemesítenek. A Kaposvári Egyetem szakmai vezetésével induló kutatási program gyakorlati megoldásokat kínál a projektben résztvevő ipari partnerek közreműködésével.

Az Állattudományi Klímakutató Központ a tervezéssel együtt 15 hónap alatt készül el, a konkrét munkálatok három hónapon belül elkezdődhetnek.
Borbás Zoltán kancellár az aláíráson azt hangsúlyozta: örvendetes, hogy az egyik konzorciumi partner somogyi, hiszen így a helyi gazdaságfejlesztést is szolgálja majd a beruházás.

0
0
0
s2smodern
© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat