2018. július 10.

Felhívás – Roska Tamás tudományos előadásra lehet pályázni

Felhívás – Roska Tamás tudományos előadásra lehet pályázni

Roska Tamás tudományos előadás pályázatát hirdeti meg az Országos Tudományos Diákköri Tanács. A doktorjelöltek, fiatal doktorok színvonalas pályamunkákkal nevezhetnek a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián tartandó Roska Tamás Tudományos Előadás megtartására.

Az a pályázó, aki kutatómunkája során kiemelkedő teljesítményt nyújtott, eredményeiről nívós publikációk, művészeti vagy tudományos alkotások formájában számot adott, valamint képes eredményeit magas színvonalú és élményt nyújtó tudományos, tudománynépszerűsítő előadásban közzé tenni, felkérést kaphat a Roska Tamás tudományos előadás tartására.
Erre első ízben 2019-ben a XXXIV. OTDK keretében, majd ezt követően kétévente, szekciónként egy, összesen 16 tudománykörben lesz lehetőség az Országos Tudományos Diákköri Konferencián.
A kezdeményezés célja a tehetséggondozás és a tudományos kutatói tevékenység támogatása mellett Roska Tamás tudományterületeket összekapcsoló, nemzetközileg elismert kutatói életműve előtti tisztelgés.

A pályázatról részletes leírást a hallgatók/hallgatói pályázatok menüpontra, vagy IDE kattintva lehet elérni.
A pályázatokat a http://www.otdk.hu honlapon található elektronikus felületen kell benyújtani. A jelentkezési periódus: 2018. augusztus 20-tól 2018. szeptember 30-ig tart.

0
0
0
s2smodern
© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat