2018. július 24.

Újabb világsiker Bence Balázstól

Újabb világsiker Bence Balázstól

A legjobb öt közé került Bence Balázs a Lovassportok Világfesztiválján, a CHIO Aachen meghívásos nemzetközi versenyen. Ez pedig egy újabb világsiker a Kaposvári Egyetem hallgatójától, hiszen magyar versenyző még nem ért el ilyen kiváló eredményt.

A Lovasakadémia SC két versenyzője is megmérettette magát Aachenben. Bence Balázs mellett juniorként Király Ákos is bizonyított, hiszen megelőzve a nála jóval idősebb versenyzőket végül a tizennegyedik helyen zárt.  
Bence Balázs rutinos versenyzőként érkezett Aachenben. A Kaposvári Egyetem hallgatója eddig minden alkalommal meg tudta javítani korábbi helyezését. Idén a reális számítások a 7-10. helyre várták. Borult azonban a papírforma, a 22 éves lovastornász már az első forduló után az ötödik helyen állt. A magyar huszárt megszemélyesítő technikai kűrjével pedig élete egyik legjobb pontszámát kapta, így közönségkedvencként tartani tudta a pozícióját. Balázs a harmadik fordulóban sem tudott hibázni, a Macskajaj zenéjére bemutatott produkciójával meg tudta tartani ötödik helyét. Ezzel pedig egy újabb világsikert könyvelhet el a Lovasakadémia SC sportolója, hiszen ilyen eredményt magyar versenyző még sosem tudott elérni.
A fiúk számra azonban korántsem ért véget a szezon. Király Ákos a hazai rendezésű Junior Lovastorna Európa-bajnokságon bizonyíthatja rátermettségét. Bence Balázs pedig az őszi tyroni Lovas Világjátékokra készül.

0
0
0
s2smodern
© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat