2018. szeptember 28.

Elkezdődött a KÁN

megnyitott a KAN

A hagyományok továbbadására és az innovációra egyaránt szüksége van az agrárágazatnak – hangsúlyozta a 12. Kaposvári Állattenyésztési Napok pénteki megnyitóján Prof. Dr. Tosssenberger János rektorhelyettes. A vasárnapig tartó agrárünnepen nyolc szakmai konferencia és minden eddiginél több közönségprogram várja az érdeklődőket.

A házigazda Kaposvári Egyetem immár tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat. A pénteki hivatalos megnyitón Prof. Dr. Tossenberger János kiemelte, az idén minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapott a tudományosság. „Az idei KÁN nem más, mint nyolc az egyben, hiszen nyolc konferencia várja az ágazat képviselőit. A szakmai eseményekre mintegy 1500-an regisztráltak, amely jól mutatja a hatalmas érdeklődést”- fogalmazott a rektorhelyettes, az Agrár-és Környezettudományi Kar dékánja.

Szita Károly Kaposvár polgármestere beszédében megköszönte a színvonalas szervezést a Kaposvári Egyetemnek. Hangsúlyozta, hálával tartozunk az agrárium képviselőinek azért, hogy egészséges hazai élelmiszereket állítanak elő.

A Kaposvári Állattenyésztési Napokat idén is támogatta az Agrárminisztérium, amelyet Feldmann Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár képviselt. A szakpolitikus kiemelte: a versenyképes mezőgazdaság megteremtéséhez innovációra van szükség, épp ezért idén egy 50 milliárd forintos forrással is támogatják az ágazat szereplőit.

A megjelenteket Prof. Dr. Mihók Sándor a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke is köszöntötte. Az ünnepi megnyitóval hivatalos is elkezdődött a 12. Kaposvári Állattenyésztési Napok. Egészen vasárnapig számos szakmai és közönségprogram várja az érdeklődőket. A korábbi évek tapasztalatai szerint mintegy harmincezer látogatóra számítanak.

 

 

© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat