2018. október 31.

Genetikai kutatóbázist avattak

Bábolna TETRA Kft. genetikai kutatóbázisának átadója dr. Nagy István miniszter

Átadták kedden a Bábolna TETRA Kft. baromfi-genetikai kutatóbázisát a Vas megyei Uraiújfaluban. A létesítmény a Kaposvári Egyetem szakmai vezetésével megvalósuló klímakutatási projekt célkitűzéseinek megvalósulását is szolgálja.

A 2 milliárd forintos beruházást Dr. Nagy István agrárminiszter adta át. A létesítmény a 2017 januárjában indított klímakutatási program első átadott és már működő új kutatóegysége, amely jól példázza az agrárfelsőoktatás és az agrárágazat együttműködését. Ennek kapcsán Nagy István úgy fogalmazott:

„Fontos, hogy a kutatás-fejlesztés az agráriumban is minél hangsúlyosabban megjelenjen. Erre jó példa a Bábolna TETRA Kft. kutatóbázisa is. Ahhoz, hogy a piaci versenyt állni tudjuk, természetesen használni kell mindazon kutatási eredményeket, amelyek az egyetemi kutatóközpontokban megszületnek.”

Az uraiújfalui egységben olyan új hibridek kitenyésztésén dolgoznak majd a kutatók és szakemberek, amelyek amellett, hogy jobban alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz, jól tűrik a magasabb környezeti hőmérsékletet és különleges krémszínű tojásokat adnak. Az itt folyó munka a Kaposvári Egyetem és a Dalmand Zrt. szoros együttműködésével valósul meg.

A kutatóbázis Dr. Forgács Barnabás nyugállományba vonuló Tetra-főgenetikus nevét vette fel.

Az eseményen jelen volt Prof. Dr. Szávai Ferenc rektor és Dr. Borbás Zoltán kancellár is. A Kaposvári Egyetem nevében Prof. Dr. Tossenberger János kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettes, az Agrár- és Környezettudományi Kar dékánja köszöntötte a résztvevőket.

borítófotó: drnagyistvan.hu

0
0
0
s2smodern
© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat