fbpx
2019. május 13.

Felnőtt magyar válogatottban egyetemünk hallgatója

Felnőtt magyar válogatottban egyetemünk hallgatója

Újabb hallgatónk ölthette magára a magyar férfi röplabda válogatott mezét. Horváth Kristóf – aki jelenleg kereskedelem és marketing alapszakon tanul – a Ciprus elleni szombati és vasárnapi mérkőzésen is pályára lépett.

Több korosztályos válogatottság után, immár felnőtt magyar válogatottnak is mondhatja magát Horvát Kristóf, aki már télen is meghívót kapott a keretbe. Akkor tanulmányi kötelezettségei miatt kimentését kérte, amelyhez Bogdan Tanase szövetségi kapitány engedélyt is adott. A Ciprus elleni hétvégi meccseken azonban már pályára lépett Horváth Kristóf.
Nem ő volt az egyetlen olyan játékos, aki jelenleg a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karán folytatja tanulmányait. Hallgatótársai közül Bozóki Bence és Keen Cameron kereskedelem és marketing valamint Kalmár Ákos pénzügy számvitel szakos hallgatóink is erősítették a keretet.

A Kaposvári Egyetem és a Gazdaságtudományi Kar vezetése sok sikert kíván az újdonsült válogatott, Horváth Kristófnak!

© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat