fbpx
2019. augusztus 29.

Miniszteri látogatás Bőszénfán

Miniszteri látogatás Bőszénfán

A magyar hidegvérű ménes megalapításáról, a szarvastartásról és a XIII. Kaposvári Állattenyésztési Napokról is egyeztetett az agrárminiszter a Kaposvári Egyetem vezetőivel. Dr. Nagy István csütörtökön látogatott a bőszénfai, Vadgazdálkodási Tájközpontba.

Példaértékű a Kaposvári Egyetem azon törekvése miszerint az oktatási-, kutatási feladataiba még jobban bekapcsolja a bőszénfai létesítményt annak érdekében, hogy kialakuljon egy gyakorlatorientált képző központ

– elismerő szavakkal beszélt a Kaposvári Egyetemről Dr. Nagy István. Az agrárminiszter Mátrai Mártával, az Országgyűlés háznagyával, Prof. Dr. Kovács Melindával a Kaposvári Egyetem rektorával és Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével tartott közös sajtótájékoztatóján méltatta a Kaposvári Egyetemen állattenyésztés terén kifejtett tevékenységét és magas színvonalú képzését. A bőszénfai Szarvasfarmot pedig kincsnek nevezte.

A magyar hidegvérű ménes megalapításáról szólva elmondta, fontos, hogy készüljön egy leltár a hasznosítási lehetőségekről.

Legyen egy leltár, amelynek alapján felvázolhatjuk a fajta jövőképét, 21. századi hasznosításának lehetőségeit, tudnunk kell, hogy alkalmas-e rekreációs lovaglásra, esetleg bio-, ökogazdasági munkára, vagy pusztán gyönyörködni fogunk benne

– hangsúlyozta. Hozzátette, ha megvan a jövőkép, az állam ménest alapíthat, részt vállal a fenntartásában, hozzájárulva a fajta megőrzéséhez.
A közelgő Kaposvári Állattenyésztési Napokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: ez az a nagyon fontos fórum, ahogy a tudomány és a gyakorlat találkozhat. A miniszter mindenkit arra biztatott, hogy vegyen részt a KÁN programjain.

Prof. Dr. Kovács Melinda rektor a megbeszélésről szólva elmondta: a magyar parlagi szamár genetikai állományának megőrzési lehetőségei, az ehhez szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása is téma volt. Ahogy fogalmazott, minderre

komoly oktatási gyakorlati képzési, innovációs, kutatás-fejlesztési innovációs programokat lehet építeni.

A Kaposvári Állattenyésztési Napokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a kiállítás egyszerre kínál színvonalas szakmai konferenciákat és igényes közönségprogramot.

Szita Károly Kaposvár polgármestere a Szarvasfarm turisztikai vonzerejét hangsúlyozta. Hozzátette: Somogy hazánk egyik éléskamrája, ez meghatározza a Kaposvári Egyetem és Kaposvár városa közötti együttműködést is.

Kiemelte:

az egyetem akkor tud igazán egyetem lenni, a város pedig város lenni, ha közösen gondolkodnak, közösen tesznek meghatározott célok megvalósításáért.

A városvezető arról is beszélt: a szaktárca, a Kaposvári Egyetem és a város a jövőben még szorosabban együttműködik annak érdekében, hogy egészséges élelmiszerek kerüljenek a fogyasztók asztalára.

Vadgazdálkodási Tájközpont legelőin, amelynek több mint 1300 hektáros területén nemcsak közel 800 szarvas, hanem 120 egyedből álló hidegvérű ménes állomány is él.

© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat