2016. november 28., hétfő 19:09

Egyetemünk hallgatója a világ legjobb lovastornászai között

BB2 20161128 100Bence Balázs 3. helyet szerzett a párizsi lovas világkupán. Eredménye példa nélküli. Magyar versenyzőnek eddig még nem sikerült dobogós helyezést elérnie a lovastorna egyéni versenyében, a felnőttek között, a világ legrangosabb megmérettetésén.

Az öt állomásból álló világkupa sorozatra a korábban kimagasló eredményeket elérő, legjobb tíz versenyzőt hívják meg. Bence Balázs a világranglista 8. helyén áll. A párizsi versenyen szabadon választott gyakorlatot kellett bemutatni, ráadásul kétszer. A Dzsingisz kán koreográfia nemcsak a nézők, hanem a szakmai zsűri elismerését is kivívta. Mindez azért is nagy siker, mert Párizsban a négy bíróból kettő francia volt. Balázsnak sikerült maga mögé utasítani két francia versenyzőt, köztük az idei világbajnoki ezüstérmest is. Azzal együtt, hogy az első versenynapon a szervezők összecserélték a zenéket, a befutó muzsikára kellett végrehajtani a gyakorlatot, de így is a 3. helyet szerezte meg. Másodszorra azonban már minden simán ment, megőrizte a dobogó harmadik fokát.

 

A párizsi világkupán egy új, bérelt lóval versenyzett Bence Balázs, a magyar versenyző és a holland Edmonton most találkoztak először.

 

Bence Balázs a Kaposvári Egyetem másodévese, a lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnök szakos hallgatója, a Lovasakadémia SC versenyzője, edzője Villányi Krisztina.

 

© 2017 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.