2016. december 08.

Jótékonysági est az anyaotthon javára

thumb DSC 0397Marketing szakos hallgatók rendeztek adományozó estet egyetemünkön a Borostyánvirág Alapítvány számára. A kaposvári anyaotthon lakói tartós élelmiszereket, több zsáknyi ruhát és játékokat is kaptak. Az I. Jótékonysági Est lebonyolítása egyben szakmai feladat is volt a másod- és harmadéves hallgatóknak.

 
Egyetemi leckének indult, feltűnően sok érdeklődőt vonzott, példaértékű lehet. A GTK kereskedelem és marketing szakos hallgatói az ötlettől csaknem a teljes megvalósításig önállóan szervezték a programot. Az egyik hallgató egykoron, maga is az anyaotthon lakója volt, innen a kezdeményezés. Végül – bár ódzkodtak tőle, még az otthon jelenlegi lakói közül is eljött egy édesanya a gyermekével. Volt olyan, nem marketinges hallgató, akinek a kezdeményezés annyira megtetszett, hogy jövőre szívesen csatlakozna a szervezőkhöz. Mert a jelek szerint igenis lesz folytatás.
„Szeretetre, szeretet a válasz.” Erről Gelencsér Attila országgyűlési képviselő beszélt, aki a többiekhez hasonlóan több szatyornyi adománnyal érkezett. Az esten összegyűlt csomagok egy tízméteres asztalsort fedtek le.
 
Biró Dánieltől, az otthon vezető-helyettesétől megtudtuk, hogy az anyaotthonban jelenleg 11 család kap helyet, de ennyinél is többen várnak a sorukra. A családok átlagosan 7 hónapot töltenek ott, s a többségük nem is tér vissza, vagyis később megtalálják a helyüket. Ebben nagy segítségükre van az alapítvány munkatársainak istápolása.
 
A Jótékonysági Esten lehetőség volt a beszélgetésre, a gyerekeknek játékra és arcfestésre, egy-egy falatra. Summa summarum a feladat nemcsak kipipálva, hanem példásan teljesítve!

 

Menü

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.