2017. augusztus 25., péntek 11:32

Játékos feladatokkal folytatódott a gólyatábor

Játékos feladatokkal folytatódott a gólyatábor

Fogatot húztak, megülték a bikát és szumóztak - többek között ilyen játékos feladatokat kellett teljesíteniük csütörtökön a gólyatábor résztvevőinek. Ám nemcsak a leendő hallgatók, hanem az egyetem dolgozói is számot adtak ügyességükről. A jó hangulatú verseny abszolút győztese a Rektori-Kancellári Kabinet csapata lett.

 

Rengeteg ügyességi feladat várt a gólyatábor résztvevőire csütörtök délután. A megmérettetésen nemcsak a fiatalok, hanem az egyetem dolgozói is részt vettek. Hiszen a három napos program egyik legfontosabb célja, hogy a leendő hallgatók megismerjék az intézmény egységeit, a vezetőket, az oktatatókat és természetesen egymást is. Az induló 16 csapat többek között bika rodeózásban, fogathúzásban, vakon lovaglásban és szumózásban is összemérhették tudásukat. Az egyik legérdekesebb feladat az volt, amikor egy 50 méter mély, vízzel teli gödörből kellett puszta kézzel halakat kifogni. Emellett népszerű versenyszám volt a vakon hajtás, a dárdahajítás és a kötélhúzás is. A megmérettetés igazi összetartó közösségé kovácsolta a gólyákat. A verseny abszolút győztese ezúttal a Rektori-Kancellári Kabinet csapata lett.

 

© 2017 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.