fbpx

Éremeső az Agrár Sportnapokon Debrecenben

Koronglövészetben és kispályás fociban is remekeltek hallgatóink az Agrár Sportnapokon, Debrecenben. Csapataink mindkét sportágban az előkelő második helyet vívták ki.

Kilencedik félévét zárta a Senior

341 senior hallgató vehetett át oklevelet és tanúsítványt csütörtökön, a Kaposvári Egyetemen. A Senior Oktatási Program kilencedik félévében 7 tudományterületen, 12 tudományágban, 20 előadást hallgathattak meg a résztvevők.

Ismét kiszínezték a Kossuth-teret hallgatóink

Harmadszorra színezték ki a kaposvári Kossuth teret a Kaposvári Egyetem művészhallgatói. A fiatalok ezúttal Rippl-Rónai József Vörös ruhás nő rózsával című alkotását festették meg és gondolták újra.

Játékosan tanultak fákról, madarakról Termésmemória, „magcsipegetés és udvari „fakereső” – játékos vetélkedő színesítette a Madarak és Fák Napját a Kaposvári Egyetem Gyakorló Óvodájában.

Meggyötört lelkekről írt oktatónkHogyan lehetett embernek maradni a pártállami elnyomásban? Hogyan tudtak az egyházak közösségeket építeni a diktatúra évtizedeiben? – többek között ezeket a kérdéseket feszegeti Dr. Bertalan Péter új könyve. A Kaposvári Egyetem oktatójának Az "ellenállástól" a kompromisszumig című kötetét kedden mutatták be Kaposváron.

Tudományos siker – kisürgék születtek az egyetemen

Hazánkban egyedülálló módon, a Kaposvári Egyetemen sikerült az ürge zárttéri szaporítása. Az első egyedek – 39 nőstény és 31 hím – néhány hete jött világra.

senior borito 20180517

2018. május 17.

Oklevél és tanúsítvány átadó ünnepség

Senior Oktatási Program 2017-2018 II. félév

Szeged Város Díját kapta Helstáb Martin a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon

Szeged Város Díját kapta Helstáb Martin a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol több mint 400 alkotás mérettette meg magát. A Kaposvári Egyetem hallgatója Az egér, aki egér akart lenni című kisjátékfilmjéért vehette át az elismerést.

Együtt futottak az elfogadásért - Fogd a kezem – Fussuk együtt

A Fogd a kezem – Fussuk együtt elnevezésű eseményt a Kaposvári Egyetem Gyógypedagógia Intézete és a Fuszekli futóklub közösen szervezte és immár harmadik alkalommal futottak együtt az elfogadásért épek és fogyatékkal élők a kaposvári Városligetben.

A helyi termékek piacra jutásának lehetőségeiről tanácskoztak a Vármegyeházán.

Már három éve segíti a somogyi kistermelők piacra jutását a Helyi Termék Nap. Pénteken egy workshop keretében tanácskoztak a szakemberek a kaposvári Vármegyeházán. Az eseményen Dr. Szigeti Orsolya a Gazdaságtudományi Kar dékánja azt hangsúlyozta: a helyi élelmiszerek legfontosabb tulajdonsága bizalmi értékük.

Könyvbemutató - Újszerű monográfiát írt Bertalan Péter

Egy igazán újszerű monográfiával jelentkezik Dr. Bertalan Péter, egyetemünk oktatója. Az “ellenállástól” a kompromisszumig című kötet bemutatója május 15-én 14 órakor lesz a Somogy-Flandria Inkubátorházban.

2018. május 11.

KE ÉlményMűhely

KE ÉlményMűhely
 

A Kaposvári Egyetem és az ÉlményMűhely Matematikai Művészeti Mozgalom idén is megrendezi az Élményműhely programot.

Legizmosabb Egyetem verseny a Kaposvári Egyetemen

Hasizomban és vállalkozó kedvben sem volt hiány szerdán, a Kaposvári Egyetemen. Több mint száz hallgató közel nyolcezer felülélést teljesített a Legizmosabb Egyetem címért zajló küzdelemben.

Integráció a hazai gazdaságért – konferencián tanácskoztak a szakemberek

Összefogásra van szükség az élelmiszeriparban ahhoz, hogy hazai szereplők megőrizzék versenyképességüket a piacon – erről beszéltek a szakemberek szerdán, a Kaposvári Egyetemen. A Campuson Együttműködések (integrációk) a termékpályákon – elmélet és gyakorlat címmel tartottak országos tudományos konferenciát.

Roma művészetről, identitásról mesélnek A roma művészet és a roma identitás kapcsolatáról is szó lesz a Kaposvári Egyetem Roma Szakkollégium soron következő rendezvényén.

Különdíj a kreavitivásértKorcsolyapálya, modern sétány, tűzfal festmények és egy sörfőzde kocsma létrehozása – így álmodták újra a donneri városrészt a Kaposvári Egyetem hallgatói. A fiatalok az Építőkockák Városfejlesztési Versenyen mutatták be elképzeléseiket, kreativitásukat pénzjutalommal járó különdíjjal jutalmazta a szakmai zsűri.

senior borito 20180510a2018. május 10-én, csütörtökön folytatódik a Senior Oktatási Program 9. féléve.
Az előadás programja:

Dr. Sándor Ildikó néprajzkutató: Hogyan mesélt Ámi Lajos?

Kóka Rozálsenior borito 20180510ia Magyar Örökség díjas mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő: Bukovina, Bukovina… Utam végén visszanézek

Bővebb információ

Slow Fesztivál május 9-11 között

A Kaposvári Egyetem öt hallgatója is részt vesz kisfilmjével az idei Slow Fesztiválon. A diákfilmek és diákfilmesek nemzetközi találkozóját az Eszterházy Károly Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem május 9-11 között rendezi meg Egerben.

2018. május 03.

Fókuszban a tehetség

Fókuszban a tehetségMiért nem beszél egy kisgyermek? Milyen eséllyel indulnak a munkaerőpiacon a Kaposvári Egyetem hallgatói? – többek között ezekről a témákról is előadást tartottak a hallgatók a IV. Tehetségnapon. A Kari Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián idén mintegy ötvenen vettek részt.

Bővülő külkapcsolatok – Együttműködés egy azeri egyetemmel

Közös oktatási és tudományos kutatások, hallgató-és oktatócsere – erről állapodott meg szerdán a Kaposvári Egyetem vezetése az azerbajdzsáni Lankaran Állami Egyetemmel. A keleti nyitás jegyében a két intézmény elsősorban az agrárterületen működik majd együtt.

senior borito 201805032018. május 3-án, csütörtökön folytatódik a Senior Oktatási Program 9. féléve.
Az előadás programja:

Dr. Ádám Ildikó osztályvezető főorvos, Kaposi Mór Oktató Kórház, Geriátria és Krónikus Belgyógyászati Osztály: Az időskor változásai

Dr. Komáromi Gabriella irodalomtörténész: A szeretet szólamai – Lázár Ervin

 

Bővebb információ

Kaposvári Egyetem Karrier Nap

Összehozta a hallgatókat és a munkáltatókat a Karrier Nap, amelyet immár 12. alkalommal szerveztek meg a Kaposvári Egyetemen. A közel negyven standon munkaerőpiaci kiállítók, közvetítő és tanácsadó cégek várták az érdeklődőket.

Animációs fődíj Helstáb Martinnak

Fődíjat nyert filmjével, Helstáb Martin a Kaposvári Egyetem hallgatója II. Ceglédi Filmfesztiválon. Az országos filmes találkozóra 59 mozi került be, amiből Helstáb Martin filmrendező, a Kaposvári Egyetem hallgatója kapta a fődíjat animációs kategóriában legújabb, „Meg kell dögleni” című filmjéért.

Játékosan tanulták a környezetvédelmet! Földnapot tartottak a Gyakorlóóvodában.

Szemetet válogattak, virágport "gyűjtöttek", kísérleteztek és Környezet Kelemennel is megismerkedtek a kicsik a Kaposvári Egyetem Gyakorlóóvodájában. A Föld Napi rendezvényen játékosan hívták fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

2018. április 18.

12. Karrier Nap

Karrier Nap 2018Örömmel jelenthetjük, hogy az idei évben is, most már 12. alkalommal megrendezésre kerül Karrier Napunk!

2018. április 16.

Díjeső a Versünnepen

Díjeső a Versünnepen

Két díjat is kiérdemelt Orosz Csenge a Versünnep 2018 döntőjében. A Kaposvári Egyetem negyedéves színművészhallgatója a Magyar Művészeti Akadémia a Nemzeti Színház elismerését kapta meg.

II. KE Cross Run – A sár sem volt akadálySárban dagonyáztak, futottak és bálahegyet is másztak – nehezített pályán teljesített a II. KE Cross Run 416 indulója. A versenyen kiválóan szerepelt a Kaposvári Egyetem, egyéniben két bajnoki címet, míg csapatban egy második és egy harmadik helyet sikerült megszerezni.

senior előadás április 19.

2018. április 19-én, csütörtökön folytatódik a Senior Oktatási Program 9. féléve.
Az előadás programja:

Dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója: A XXI. század biztonsági kihívásai

Dr. Bába Iván egyetemi magántanár: A világrendelméletek

Bővebb információ

© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat