A Hallgatói Ügyek Igazgatósága a Kaposvári Egyetemen hagyományosan megrendezésre
kerülő Nemzetközi délutánt tart, melyre egyetemünk minden hallgatóját ezúton is szeretettel meghívjuk.

rozmaring dij 100A természet közelségét, a helyi alapanyagok felhasználását és a nem mindennapi étkeket is figyelembe véve kapta meg a Rozmaring-díjat a Bőszénfai Vadaspark Zselicvad Étterme. A Magyar Turisztikai Ügynökség elismerését minden évben, régiónként egyetlen étteremnek ítélik oda.

2016. november 20.

AKK TDK

Agrár- és Környezettudományi Kar Tudományos Diákköri Konferencia2016. december 1-én az Agrár- és Környezettudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciát tart.

Kutatás a minőségi sertéshús érdekébenA végtermék legyen jó minőségű sertéshús, ehhez új növénytermesztési és takarmányozási technológiák kidolgozására van szükség: ezért jött létre a Bóly Zrt., a Kaposvári Egyetem és a Debreceni Tudományegyetem konzorciuma, amely 1,937 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a négy évig tartó K+F+I programhoz.

 

47419517 m

Rogla (Szlovénia) csak 160 euro

Időpont: 2017. január 31 – február 3.

Pályaszállás 6 fős apartmanokban önellátással

A 160 eurós ár tartalmazza:

  • 4 napos sí bérletet
  • 3 nap szállást
  • végtakarítást
  • kurtaxát

 

Infó: Szerb György táborvezetőnél:

 

MTT logo szines 100A Magyar Természettudományi Társulat és a Kaposvári Egyetem tisztelettel meghívják Önt és az érdeklődőket 2016. november 10-én, 14-16 óra között tartandó rendezvényükre.

vadasz 100Bőszénfán, a Vadgazdálkodási Tájközpontban rendezték az idei Országos Felsőoktatási Vadászati Vetélkedőt. Az egyéni győztes Kersák György, egyetemünk hallgatója (AKK) lett, csapatban a harmadik helyen végzett a KE gárdája.

k mooc logoElindult, de lehet még jelentkezni a Kárpát-medencei Online Oktatási Központ (K-MOOC) idén 39 tárgyra bővült online tárgyaira, köztük a Kaposvári Egyetem által készített Optimumszámítás tárgyra is. 

 

2016. október 25.

Nekünk '56 kiállítás

MEGH Nekunk56 v2 100Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt pályázat keretében, a Kaposvári Egyetem 2016 a Magyar Szabadság Éve tiszteletére a Rippl-Rónai Művészeti Kar fiatal képzőművészek zsűrizett alkotásaiból rendezett kiállításnak ad otthont.

 

PK nyílt nap 2016. november 15-én (kedd) 9.00 óraA Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar 2016. november 15. (kedd) 9.00 órakor nyílt napot tart.

info 100Minden, amit tudni érdemes a más országból érkezett hallgatók számára: interaktív előadásokon vehetett részt a Kaposvári Egyetemen tanuló, mintegy 120 külföldi diák.

 

 

 

Megemlékezés az 1956-os forradalomrólÜnnepi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére 2016. október 21-én 10 órakor az Új Tanügyi épület aulájában.

 

 

 

ovodai felvetelA 2016/17-es év tavaszi szemeszterében újra indulnak a Kaposvári Egyetem szakirányú továbbképzései.

 

 

 

2016. október 12.

Meghívó

MEGH Nekunk56 v2 100Kaposvári Megyei Jogú Város Önkormányzata, A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Kar és A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság tisztelettel meghívja Önt 2016. október 20-án, 17.30 órára a "Mai szívekben 1956 forradalma" című szépirodalmi pályázat és a "Nekünk '56" című nemzetközi képzőművészeti páyázat ünnepélyes eredményhirdetésére és kiállítás megnyitójára, amely "A magyar szabadság éve" elnevezésű programsorozat része.

 

kutatok 2016Egyre nagyobb érdeklődés kíséri a Kutatók Éjszakája programsorozatot, a Kaposvári Egyetemen negyedik alkalommal került erre sor. 2016. szeptember 30-án, több mint 1500 résztvevő, 9 helyszín, közel 70 program, és számos kihagyhatatlan élmény tette emlékezetessé a tudományok éjszakáját!

iateflAz Angoltanárok Nemzetközi Szervezetének Magyar Tagozata (IATEFL Hungary) Kaposváron rendezi idei konferenciáját, október 7-9. között. Az érdeklődésre jellemző, hogy szabadnapot kaptak a kaposvári angol nyelvet tanítók. Carolyn Graham is az előadók között.

sportcsillag osztondijA Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szerezzenek.

2016. szeptember 21.

Pénzügyekről másképpen

penzugyek 160907A Gazdaságtudományi Kar oktatóinak munkája egy most megjelent kötetben

A Kaposvári Egyetem pótpályázatot hirdet tanulmányi és szakmai gyakorlati Erasmus+ ösztöndíj elnyerésére a 2016/2017. tanévre (tavaszi szemeszterre).
 

Az ERASMUS+ program keretében a hallgatók külföldi részképzésben vehetnek részt a Kaposvári Egyetem valamely külföldi partnerintézményében vagy egy választott külföldi cégnél végezhetik szakmai gyakorlatukat. Az Erasmus + program részletes pályázati felhívását és további információkat az alábbi linken találhatnak: Erasmus pályázati felhívás.

A pályázati űrlap: Erasmus+ hallgatói pályázati űrlap, Erasmus+ munkatársi pályázati űrlap, amit elektronikusan ( címre), valamint aláírva és kinyomtatva is várunk a pályázóktól! (7400 Kaposvár, Guba Sándor út 40. Régi Tanügyi ép. 017.es iroda)

 

 

Jelentkezési határidők:

Tanulmányi mobilitás esetén: 2016. október 20.
Szakmai gyakorlat esetén: 2016. október 20.
Felsőoktatási munkatársak részére: 2016. október 20.

 

Ha úgy érzi még nem kész egy külföldi kalandra, akkor találkozzon itthon külföldiekkel és jelentkezzen a Hallgatói Ügyek Igazgatóságának mentorprogramjába. A nemzetközi hallgatói mentor egy-egy külföldi hallgatót segít eligazodni az egyetemi élet rejtelmeiben. Jelentkezés a Régi Tanügyi épület 017-es irodájában ügyfélfogadási időben.

 

Jelentkezz MOST!

olek gyenes meghivo rrmk 100A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kara tisztelettel meghívja Jerzy Olek és Gyenes Zsolt közös kiállítására. Megnyitó: 2016. 09. 27. (kedd) 17 óra. Köszöntőt mond: Dr. Hatos Pál, dékán (KE RRMK).
Fellép: Herczegh Péter színművész hallgató (KE RRMK).  A kiállítást Dr. Uhl Gabriella művészettörténész nyitja meg.

2016. szeptember 15.

Kaposvárról Rióba

vp 20160915 rio2016Egyetemünk volt hallgatója, Varga Péter is ott volt az MTVA riporterei között a riói olimpián.

Péter korábban dolgozott kaposvári rádiókban, majd a Kossuthon és a Petőfin, egy éve pedig az M4 Sport csatorna kommentátora. Aligha csak a szerencsén múlt, hogy beválasztották az MTVA olimpiai csapatába. 

otdk otdtA Kaposvári Egyetem tudományos diákköri (OTDK) munkáját ismerte el az EMMI

fulopRangos kitüntetésben részesült 2016. szeptember 1-jén egyetemünk nyugalmazott oktatója, dr. Fülöp László.

KEnegyzetes 100x100A Kaposvári Egyetem a Magyar Nemzeti Bankkal kötött támogatási szerződésben foglaltak szerint a 2016/2017 tanévre vonatkozó MNB Kiválósági Ösztöndíj Pályázatot hirdet az alábbi szakok hallgatói számára:

alapképzésen: pénzügy és számvitel BA

mesterképzésben: pénzügy MA, regionális és környezeti gazdaságtan MA (magyar és angol nyelven)

 

ATE 20160912 1Prof. Dr. Repa Imre a Kaposvári Egyetem egyetemi tanára a függetlenné vált Állatorvostudományi Egyetem díszdoktori diplomáját vette át.

positive 100A Rippl-Rónai Művészeti Kar Makovecz Imre Művészeti Szakkollégiuma nevében tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt a szakkollégium hallgatóinak munkáiból készült kiállítás megnyitójára a Kar K.B Galériájába 2016. szeptember 6-án, 15.00 órára.

futasTájékozódási futóverseny, melynek célja a versenyzési lehetőség biztosítása és a sportág népszerűsítése. A verseny szervezője a Zselic Tájékozódási Futó és Szabadidősport Egyesület, a Taszár Honvéd SE, valamint a Somogy Megyei Tájékozódási Futó Szövetség. A részvétel a Kaposvári Egyetem hallgatói, dolgozói, valamint családtagjaik számára ingyenes.

KEnegyzetes 100x100A tanácskozás fórumot teremt a felsőoktatásban dolgozók és a döntéshozók számára, annak érdekében, hogy megvitassák az eurázsiai országokkal kapcsolatos gazdasági és társadalmi kérdéseket. 

© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.