fbpx
2019. március 06.

Baka Józsefre emlékeztek

Baka Józsefre emlékeztek

Tizenöt évvel ezelőtt, életének 71. évében ezen a napon hunyt el Baka József, a Kaposvári Egyetem gazdasági főigazgatója, Kaposvár alpolgármestere. A kiemelkedő személyiségre ma a róla elnevezett egészségügyi központban és a kampuszon is megemlékeztek.

Klímaközpont: 300 millió forintos eszközbeszerzés indul a Kaposvári Egyetemen

Aláírták az Állattudományi Klímaközpont laboreszköz beszerzésével kapcsolatos szerződést szerdán, a Kaposvári Egyetemen. Ennek eredményeként mintegy 300 millió forint értékű modern berendezés segíti majd a 6 milliárd forintos kutatásfejlesztési projektet.

Beválasztották a MTA Közgyűlésébe Prof. Dr. Fertő Imrét
Az MTA Közgyűlés nem akadémikus képviselői közé választották Prof. Dr. Fertő Imrét. A Kaposvári Egyetem Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola vezetője március elsejétől három évre látja el a tisztséget.

Közös almafametszés a tangazdaságban

Elméletben és gyakorlatban is elsajátíthatták az almafa metszés fortélyait a Kaposvári Egyetem dolgozói szerdán a Tangazdaság gyümölcsösében. A hasznos bemutatót Prof. Dr. Végvári György stratégiai és oktatásfejlesztési rektorhelyettes tartotta.

2019. február 20.

Ötletből startup

Ötletből startupHogyan lesz ötletből vállalkozás –erre kaphatnak választ azok, akik részt vesznek a Kaposvár Startup Lab keretében szervezett workshopon. A négy alkalomból álló programsorozat a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának együttműködésével valósul meg. A fiatalokat lépésről lépésre segítik, hogy aztán elképzeléseiket megvalósíthassák és megjelenjenek a piacon forradalmian új termékeikkel.

Rangos elismerések a Lovasakadémiának

Két rangos díjat is kiérdemeltek a Lovasakadémia Sport Club képviselői. A Magyar Lovassport Szövetség Villányi Krisztina és Palkovics Dávid teljesítményét ismerte el.

Farsangi Félmaraton: Öt csapatunk is a mezőnybenFebruár 10-én rendezték a 9. KOMETA Farsangi Félmaraton futóversenyt, melyen a Kaposvári Egyetem öt csapattal képviseltette magát. A férfi oktatói csapat nagyon közel járt a dobogós helyezéshez, végül a 4. helyet tudták megszerezni a „Munkahelyi férfi váltó” kategóriában.

Alkalmazás segítheti a hallgatók tanulását

A Kaposvári Egyetem vezetésével együttműködnek egy gazdasági matematikai kalkulátor és egy alkalmazás kidolgozásában a visegrádi országok különböző felsőoktatási intézményei. A Gazdaságtudományi Kar fejlesztése megkönnyíti majd a hallgató tanulását, akiknek így nem kell majd kézzel számolniuk.

Évtizedes bravúr előtt futsal csapatunk

10 éve nem látott bravúrra készül a Kaposvári Egyetem futsal csapata. A fiúknak minden esélyük megvan, hogy a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságban csoportelsőként jussanak a legjobb nyolc közé, miután 2009 után újra le tudták győzni a Pécsi Egyetem gárdáját.

prega

2019-ben a stratégia, a tervezés és a gyakorlat témakörök szoros érintésével jelentkezik az ötödik PREGA – Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferencia.

Ötletversennyel hozták közelebb az agráriumot

Kreatív ötletekkel kápráztatták el a zsűrit a középiskolás fiatalok a Hello Modern Agrárium ötletversenyén. A Kaposvári Egyetem társszervezésében megvalósuló program célja, hogy a fiatalokkal megismertessék a mezőgazdaság high-tech arcát, ezáltal közelebb kerüljenek az agráriumhoz.

szlovenia 20190211 wide

A Kaposvári Egyetem is képviseltette magát a XI. Informativa Nemzetközi Kiállításon, Ljubljanában. Az eseményen intézményünk képzéseit, lehetőségeit ismerhették meg az érdeklődők, emellett pedig a kapcsolatépítésre is lehetőség nyílt.

Részvételi rekorddal nyitott a Senior Program

Minden eddiginél többen, összesen 320-an voltak kíváncsiak a Kaposvári Egyetem Senior Oktatási Programjának nyitó előadására. Az eseménysorozat tovább növelte népszerűségét, a 11. félévben 24 új beiratkozóval bővült a hallgatók száma.

Közönség előtt születnek az alkotások

A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának adjunktusa két alkotásával vesz részt a Színerő IX. – Figuratív kiállításon. Mátis Rita munkái immár hatodik alkalommal láthatók a különlegesi pécsi tárlaton, amely február 8-án nyílik majd.

Nincs megállás – Tovább folytatódik a Senior Program

A közéletből és tudomány területéről egyaránt érkeznek ismert szakemberek a Kaposvári Egyetem Senior Oktatási Programjára. A nagy sikerű eseménysorozat 11. félévét kezdi meg február 7-én, csütörtökön. Az első alkalommal H. Molnár Katalin Lamping József című könyvéről beszélget a szerzővel L. Balogh Krisztina, Kaposvár főépítésze.

Fiatal kutatatókat vár a Gazdaságtudományi Kar

Ifjú tudósokat keres a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kara. A Tudományos Diákköri Tanács konferenciára hívja azokat a vállalkozó kedvű fiatalokat, akik szívesen bemutatnák gazdasági témájú kutatásaikat.

nagy istvan

Dr. Nagy István, az Agrár- és Környezettudományi Kar kutatója 2019. február 1-től egyetemi tanári kinevezést kapott. Az egyetemi tanári pályázatokat előbb az előkészítő bizottságnak, a Kari Tanácsnak, a Szenátusnak, majd a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságnak szükséges támogatnia.

A sikeres egyetemi sportolókat díjazták

A Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságban kiemelkedő eredményt elért hallgatókat köszöntötték szerdán, a Kaposvári Egyetemen. Az intézmény az élsportban, a tömegsportban és a sportlétesítmények fejlesztésében is komoly előrelépéseket tett az elmúlt három évben.

Nyílt napon mutatkozott be a Gazdaságtudományi Kar

Hatalmas érdeklődés kísérte a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának nyílt napját szerdán délelőtt. Az eseményen több mint 130-an vettek részt, nemcsak Kaposvárról és Somogyból, hanem más megyékből is érkeztek fiatalok.

Oklevélátadó ünnepség a Kaposvári Egyetemen

Az egyetem legfontosabb feladata, hogy felkészítsen az önálló ismeretszerzésre – hangsúlyozta a pénteki diplomaosztó ünnepségen Prof. Dr. Szávai Ferenc rektor. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár pedig a vidéki kampuszok fontosságáról szólt. Az eseményen közel 140 hallgató vehette át oklevelét.

Díszpolgári címet kapott Prof. Dr. Rosta István

A Kaposvári Egyetem egyetemi tanára, professor emeritus kapta meg a Kaposvár Város Díszpolgára címet. Prof. Dr. Rosta István a somogyi megyeszékhely várossá nyilvánításának 146. évfordulóján rendezett ünnepi közgyűlés vehette át a rangos elismerést.

Bemutatták oktatónk darabját a CsikybenDiákcsínyek, versengések, ellentétek - ilyen iskolai konfliktusok is megjelennek Gombos Péter Osztályvigyázz! című tantermi drámájában. A Kaposvári Egyetem dékánhelyettesének darabját a nemrég mutatták be a Csiky Gergely Színházban.

Latin-amerikai kapcsolatokkal erősödik egyetemünk

A Kaposvári Egyetem vezetőségével is tárgyalt az Argentín Köztársaság nagykövete, hétfőn Budapesten. Intézményünket Prof. Dr. Végvári György rektorhelyettes képviselte.

A modern agráriummal ismerkedtek a diákok a Kaposvári Egyetemen

A startup világával és a modern agrárium megoldásaival is megismerkedhettek a diákok a Kaposvári Egyetem rendezett Agrárinnovációs ötletversenyen.

Az Állattenyésztési tudományok Doktori Iskola felvételt hirdet keresztfélévben

A Kaposvári Egyetem Állattenyésztési tudományok doktori iskola felvételt hirdet keresztfélévben (2019. márc. 1.) induló doktori képzésre.

Ismeretlen remekműre bukkant egyetemünk volt oktatója

A Kaposvári Egyetem egykori oktatója talált meg feltehetően egy eddig ismeretlen, Gustav Klimt által készített domborművet, Budapesten egy nagykörúti lakásban – értesült a hvg.hu. A műtárgyat a Magyar Belsőépítész Egyesület közgyűlésén is bemutatták.

2019. 01. 19. Egyetemi nyilt nap a Kaposvári Egyetemen

Több százan látogattak el a Kaposvári Egyetem nyílt napjára szombaton. Az eseményen mind a négy kar képzéseivel megismerkedhettek az érdeklődők.

12 megyéből érkeztek érdeklődők az Agrár- és Környezettudományi Kar nyílt napjára

Szinte az ország minden részéről, összesen 12 megyéből érkeztek érdeklődők az Agrár- és Környezettudományi Kar szerdai nyílt napjára. A regisztrációs adatok szerint a fiatalok túlnyomó többsége konkrét, tudatos elképzelésekkel érkezett a Kaposvári Egyetemre.

© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat