Bejelentkezés

A kollégiumokról

frissítve: 2010. augusztus 26. 15:38:58

Az egyetem kollégiumai

A Kaposvári Egyetem három kollégiumban helyezi el hallgatóit, a jelentkezettek 90%-a nyert kollégiumi felvételt az elmúlt félévben (2008/2009. I. félév).

Kollégiumi férőhelyet az erre a célra rendszeresített nyomtatványon kell igényelni, mely az internetről letölthető, illetve a leendő első évfolyamosok részére a Tanulmányi Osztály ki-küld. A felvétel szociális helyzettől, felvételi ponttól és a lakóhely intézménytől való távolsá-gától függ.

A 2005-ben átadott új kollégiumFelszereltség:

Az Új Kollégium – melyet 2005 szeptemberében adtak át – felszereltsége a következő: min-den szoba kétágyas, és mindegyikhez tusoló, WC tartozik. A szobákban kábeltévé- és internetcsatlakozási lehetőség van minden hallgató számára. A kollégiumban számítástechni-kai szaktanterem, kondicionálóterem szaunával, mosókonyha, valamint emeletenként egy-egy konyha található, melyek használata minden itt lakó hallgató számára térítésmentes. A kollégiumi díj 12.000 Ft/hó az államilag finanszírozott hallgatóknak.
A Csukás Zoltán Kollégium 2007 novemberétől működik ismét. Az épület teljesen felújított, korszerű, új bútorokkal felszerelt. Szintén kétágyas szobák találhatók itt mosdóval, internet- és kábeltévé-csatlakozási lehetőséggel. A zuhanyzó és a WC a folyosón közös, emeletenként konyha is található. A kollégiumban számítástechnikai szaktanterem, tanulószoba és mosó-konyha használata biztosított térítésmentesen. A kollégiumi díj 10.500 Ft/hó az államilag finanszírozott hallgatóknak.
A frissen felújított Csukás Zoltán kollégiumA Kaffka Margit Kollégium szobái háromágyasak. Emeltenként közös tusoló, WC és konyha található itt. Itt is van számítástechnikai szaktanterem internethozzáféréssel, tanulószoba, kondicionálóterem, valamint mosókonyha, melyek használata szintén ingyenes. A kollégiumi díj 8.000 Ft/hó.
Az Új Kollégiumban hat, a Csukás Zoltán Kollégiumban pedig két mozgássérültszoba talál-ható, melyek összkomfortosak, és az épületek megközelítésének akadálymentesítése is meg-valósult.
Az otthonról hozott kutyák – korlátozott számban – az egyetem területén elhelyezhetők ken-nelekben, ez a döntés a Hallgatói Önkormányzatok hatásköre.
Szervezett kirándulások évente 2–3 alkalommal vannak. Ezek között van szakmai út, sítábor, városlátogatások, illetve természetjárás.

Kapcsolódó tartalmak:

« vissza

Képek a kollégiumokról

Csukás Zoltán Kollégium Csukás Zoltán Kollégium

Csukás Zoltán Kollégium Csukás Zoltán Kollégium

Új Kollégium | Recepció Új Kollégium

Új Kollégium Új Kollégium

Új Kollégium Új Kollégium | Mozgáskorlátozottaknak kialakított szoba