A lehetőségekről

frissítve: 2012. november 06. 16:13:07

Kaposvár kártya

A Kaposvári Egyetem hallgatói Kaposvár kártyát igényelhetnek, mellyel a város szabadidős rendezvényeit olcsóbb belépőjegyekkel látogathatják és a kereskedelmi szolgáltatók is jelentős kedvezményeket biztosítanak a használóknak. A Csiky Gergely Színház bérletét például 20%-kal olcsóbban vehetik meg, a Jégcsarnokban is 20% kedvezmény él, és a méltán neves Virágfürdő belépőjéből is 30%-ot elengednek. A kártya további előnye, hogy diákkedvezménnyel összevonható. És ez még csak néhány a több, mint 70 elfogadóhely közül. Bár eredetileg a kártyát csak kaposvári lakosok igényelhetnék, de az Önkormányzat kiterjesztette a városban tanulókra is, így a hallgatók tiszteletbeli kaposváriként tölthetik az egyetemi éveiket.

Külkapcsolatok

KülkapcsolatokEgyetemünkön a nemzetközi kapcsolatokat a Nemzetközi Titkárság koordinálja. Célja a Kaposvári Egyetem nemzetközi beágyazottságának megerősítése, a nemzetközi oktatási és kutatási hálózatban való részvétel támogatása, illetve a nemzetközi hallgatók létszámának növelése nemzetközi nyári egyetemeken és versenyképes angol nyelvű képzési programokon keresztül. Magyar hallgatóinknak, oktatóinknak és kutatóinknak lehetőséget biztosítunk külföldi ösztöndíjprogramokban, illetve képzésekben való részvételre.

Erasmus
A Kaposvári Egyetem az Erasmus program kezdete óta aktív részese az Európai Bizottság egyik legsikeresebb programjának.

Egyetemünk jelenleg 38 Erasmus partnerintézményi kapcsolattal rendelkezik, így tanulmányi területüktől függően szinte bármely európai országban tanulhatnak a Kaposvári Egyetem hallgatói egy vagy két félévet. További részletek a http://erasmus.ke.hu oldalon találhatók.

Fulbright
Fulbright ösztöndíjra a Kaposvári Egyetem azon hallgatói, oktatói illetve kutatói pályázhatnak, akik felsőfokú végzettséggel, valamint megfelelő szintű angol nyelvtudással rendelkeznek, és az Egyesült Államokban szeretnének továbbtanulni (és/vagy PhD hallgatóként kutatni), oktatni vagy kutatni. Pályázni bármely tudományterületen és művészeti ágban lehet.

Darmashiswa
A Darmashiswa ösztöndíjjal Indonéziában lehet egyéves részképzésben tanulni a művészetek és a zene területein.

Nemzetközi Nyári Egyetem
A Kaposvári Egyetem Nemzetközi Nyári Egyetemét minden év augusztusában rendezik meg. A nyári egyetemen nemzetközileg is elismert külföldi és magyar oktatók és kutatók tartanak előadásokat, szemináriumokat különféle témákban.

Nemzetközi est
A Kaposvári Egyetem nemzetközi titkársága félévenként szervezi meg az egyetemi nemzetközi estet, ahol a külföldi és magyar hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák egymásnak kultúrájukat, mindennapi életüket nemzeti ételeiket, hagyományaikat.

Többféle nyelvvizsga lehetőség helyben, a Kaposvári Egyetemen!

A Kaposvári Egyetem Idegennyelvi Központjában jelenleg négy különböző, államilag elismert nyelvvizsga tehető le:

  • az ELTE ITK ORIGO nyelvvizsga keretén belül minden, az ELTE ITK ORIGO által hirdetett nyelvből (angol, francia, német, olasz, spanyol, orosz, eszperantó, lovári) lehet írásbeli vizsgára jelentkezni, valamint angol, francia, német, olasz és orosz nyelvekből szóbeli vizsga tehető helyben, az egyetemen.
  • a Goethe-Zertifikat nemzetközi nyelvvizsga német nyelvből, a TELC nemzetközi nyelvvizsga angol és német nyelvből várja a vizsgára jelentkezőket.
  • 2012 januárjától kezdődően a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola társalKODÓ nyelvvizsgájára is lehet jelentkezni. A társalKODÓ kétnyelvű vizsgarendszer, amely angol és német nyelvből méri a vizsgázók tudását.

Mindegyik vizsgarendszer szintjei az Európa Tanács Közös Európai Referenciakerete (KER) szerinti besorolás szintjei közül a következőknek felelnek meg: alapfok – B1 szint; középfok – B2 szint; felsőfok – C1 szint.

A Kaposvári Egyetem a következő szakmai nyelvvizsgák tehetők:

  • a gödöllői Szent István Egyetem Zöld Út szakmai nyelvvizsgája gazdálkodási menedzsment, agrár- és környezettudományi és műszaki modulokkal rendelkező vizsgarendszer angol és német nyelvből,
  • a Budapesti Corvinus Egyetem OECONOM közgazdasági szaknyelvvizsga és a BCE Nemzetközi Kapcsolatok szaknyelvi vizsgája szóbeli angol és német nyelvből tehető, írásbeli vizsgára minden hirdetett nyelvből lehet jelentkezni.

Öregdiák program

Egyetemünk számára akkor is fontosak a hallgatói, ha már befejezték tanulmányaikat.

A külföldön már nagy hagyományokkal rendelkező öregdiák szervezetek tapasztalatai alapján a Kaposvári Egyetem is felismerte, hogy a végzett hallgatókkal fenntartott folyamatos kapcsolat, a közös gyökerek teremtő ereje hozzásegíthet a sikerekhez mind az üzleti életben, mind a magánéletben.

Így Intézményünk útjára indította 2010. január elsejével ALUMNI (Öregdiák) programját, melynek fő célja, hogy segítsük a kapcsolattartást és aktív kommunikációt folytassunk végzetteinkkel, hogy ismételten megtalálják egymást, újra felvehessék egymással, alma materükkel a kapcsolatot.

Célunk még, hogy újra betekintést engedjünk Egyetemünk mai életébe, információt szolgáltassunk az ott folyó oktató és tudományos munkáról, segítséget nyújtsunk évfolyam- és csoporttalálkozók szervezéséhez.

Lehetőséget biztosítunk a tanulmányok befejezése után is az Egyetem kínálta kedvezményes szolgáltatások igénybevételéhez.

A Kaposvári Egyetem ALUMNI közösségének regisztrációval válhatnak tagjává volt hallgatóink. A weboldalunkon (alumni.ke.hu) található regisztrációs ívünk kitöltésével lehet szervezetükbe jelentkezni.

Legyen KE-dve(d) hozzá!

Miért érdemes Alumni tagként regisztrálni?

  • Mert jogosulttá válhat az Alumni szolgáltatásaink igénybevételére!
  • Mert segítünk az évfolyam-találkozók megszervezésében!
  • Mert így örökre a Kaposvári Egyetem közösségének tagja lehet!
  • Mert értesülhet az egyetem rendezvényeiről, számos lehetőségről!

Regisztrált tagjaink a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe:

  • Öregdiák rendezvények szervezése: előadások, fórumok, évfolyam- és csoporttalálkozók
  • Aktív közreműködést vállalunk évfolyam- és csoporttalálkozók megszervezésében, lebonyolításában, segítséget nyújtunk az egykori társak, tanárok megtalálásához.
  • Segítségünkkel kedvezményesen juthatnak szálláshoz és étkezéshez a találkozó kapcsán.
  • További programok kialakításával kapcsolatban is szívesen várjuk az ötleteket, javaslatokat.
  • KE ALUMNI Kártya: Az ALUMNI kártya az ALUMNI szervezethez csatlakozó öregdiákok részére kedvezményes szolgáltatások igénybevételére biztosít lehetőséget az egyetemen és együttműködő partnereinknél.
  • ALUMNI hírlevél: Kéthavonta megjelenő ALUMNI hírlevelünket – mely az Egyetemünkkel kapcsolatos aktualitás híreket, eseményeket tartalmazza - ingyenesen juttatjuk el e-mailben regisztrált tagjainknak.

EC Vadgazdálkodási Tájközpont, Bőszénfa

SzarvassimogatóSimogattál már szarvast?

Az egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontja kiváló lehetőséget nyújt a hallgatóknak arra, hogy Európa legváltozatosabb tevékenységű szarvasfarmján szerezzenek szakmai gyakorlatot. A 80-as években kutatási programként indult zárttéri vadtenyészet mára az ország legnagyobb ilyen jellegű létesítményévé nőtte ki magát. Az 1400 hektáros területen több mint 2000 vad található. A zselici dombok lankáin megközelítőleg 1500 gímszarvas, 300 dámvad és vaddisznó, 150 muflon és 100 húshasznú szarvasmarha található környezetbarát tartási formában, melynek köszönhetően hatékonyan lehet hasznosítani a természeti adottságokat úgy, hogy azok nem károsodnak.

Az ágazatnál folyó munka felöleli a teljes termelési folyamatot, a gyepgazdálkodástól kezdődően a vadászaton és a vadhúsfeldolgozáson keresztül egészen a késztermékek előállításáig és a vendéglátásig. Az érdeklődő diákok megismerhetik a nagyvadtenyésztés és -tartás technológiáját (takarmányozásuk alapjait, az állategészségügyi teendőket és a vadaskerti gazdálkodás folyamatát), az extenzív gyepgazdálkodást, valamint bepillantást nyerhetnek a vadföldgazdálkodás, vadásztatás főbb feladataiba.

Modern vadfeldolgozó üzemünk szintén remek lehetőség a tapasztalatszerzésre. A vadászati turizmust jól kiegészítik a különböző programok, melyek során az egyetem hallgatóin kívül látogatótúrák keretében mások is betekinthetnek az itt folyó munkába, a vadgazdálkodás rejtelmeibe. E programok szervezésében és lebonyolításában is részt vehetnek a témakör iránt érdeklődő hallgatók.

2012 márciusában – a TIOP TIOP-1.3.1-07/2/2F/2009-0006 fejlesztésnek köszönhetően –felújítottuk a gazdaság valamikori kocsiszínjét. Az épület felújításakor két előadótermet, tizenhárom irodát és egy éttermet alakítottak ki. A földszinten elhelyezkedő Zselicvad étterem kiválóan alkalmas a vadhúsételek és a helyi alapanyagok bemutatására, népszerűsítésére. Ennek megfelelően arra törekszünk, hogy elsősorban olyan ételek kerüljenek az asztalra, amelyek saját gazdaságunkból és annak közvetlen környezetéből származik.

http://szarvasfarm.ke.hu

EC Pannon Lovasakadémia


EC Pannon LovasakadémiaA Pannon Lovasakadémia hármas funkciót betöltő intézmény: állattartó telep, oktatási intézmény és mindezek mellett sport- és rendezvényszervező létesítmény. A működési területe az előbbi tevékenységekhez kapcsolódnak:

OKTATÁS
A Pannon Lovasakadémia a kaposvári és más egyetemek hallgatóinak elméleti és gyakorlati lovas oktatását hivatott biztosítani. Több mint 25 éve a lovasszakember-képzés egyik hazai központja, mely egyben a Magyar Lovas Szövetség kiemelt képzőhelye is. A Pannon Lovasakadémia folyamatos együttműködése más társintézményekkel (Franciaország – Cadre Noir de Saumur, Hollandia – Wageningen, Németország – Warendorf), valamint lovas szövetségekkel (Magyar Lovassport Szövetség, Magyar Lovasterápia Szövetség) biztosítja a minőségi szakmai munkát. Ebben az oktatási feladatkörben a képzési szintek összes területe megtalálható, úgymint lovasoktató, lovasedző, szakedző, lótenyésztő szakmérnök, ménesgazda, patkolókovács képzés. Az egyetem gyakorlati helyet biztosít a mezőgazdasági szakképző iskola diákjainak is.

A Kaposvári Egyetem Állattudományi Kara BSc és MSc szintű képzéseinek lovas irányultságú oktatása is a Lovasakadémián folyik mind elméleti, mind gyakorlati szinten. A nagy népszerűségnek örvendő ménesgazda felsőfokú szakképzés lovas gyakorlati és elméleti oktatása szintén itt folyik.

SPORT
A lovassport utánpótlás-nevelésében is fontos szerepe van a helynek, e cél érdekében jött létre a Lovasakadémia Sport Club, ahol tehetséges fiatalok kapnak versenyzési lehetőségét több lovas szakágban is (díjugratás, díjlovaglás, military, lovastorna). Az alapítása óta eltelt 26 évben számos hazai és nemzetközi versenyen elért eredménnyel büszkélkedhet a Sport Club. Jelenleg is több felnőtt és ifjúsági válogatott versenyző van a sportolók között.

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS
A Közép-Európa legnagyobb fedett lovardájával rendelkező Pannon Lovasakadémia több évtizede ad otthont rangos hazai és nemzetközi versenyeknek díjlovagló, díjugrató, lovastorna és lovastusa szakágakban. Lovastorna szakágban Európa- és világbajnokságot is rendeztünk már. Két kiemelt, tradicionális rendezvénye az intézménynek a tavaszi Mesterek Tornája Nemzetközi Díjugratóverseny és az őszi Díjlovagló-világkupa. Emellett helyet biztosítunk neves külföldi edzők vezette edzőtáboroknak, a Magyar Lovas Szövetség edzői regisztrációs vizsgáinak, lótenyésztő egyesületek kanca- és ménvizsgáinak, és 2006 óta házigazdái vagyunk az őszi Kaposvári Állattenyésztési Napoknak.

SZABADIDŐS LOVAGOLTATÁS, LOVASTERÁPIA
A versenysport mellett lehetőség van szabadidős és hobbilovaglásra is – minden korosztály számára.
A KE EC Pannon Lovasakadémián közel 50 sérült, fogyatékkal élő gyermek képességfejlesztését látjuk el lovas és kutyás terápiás foglalkozások keretében. Évek óta sikeresen együttműködünk a Kaposvár városában és Somogy megyében működő fejlesztő módszertani központokkal és alapítványokkal. A Pedagógiai Kar gyógypedagógus szakos hallgatói számára folyamatosan hospitálási lehetőséget biztosítunk.

2010-ben Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése „Kaposvár Városért” kitűntetést adományozott a KE EC Pannon Lovasakadémiának a lovas sport hazai és nemzetközi elismertsége érdekében kifejtett, évek óta példaértékű tevékenységért, kimagasló szakmai eredményeiért.

www.lovasakademia.hu

« vissza