Sajtótükör

A Kaposvári Egyetem sajtómegjelenései a helyi, megyei és országos médiában.

Sajtókapcsolat

Báthory Gyöngyvér, sajtószóvivő
+36-30-569-5759

2018. május 15.

Sasokat menthetnek meg a kaposvári ürgék

Mesterséges környezetben szaporítottak ürgét a Kaposvári Egyetem kutatói. A rágcsálókat visszaengedik a természetbe, ezzel a ragadózómadaraknak is táplálékot biztosítanak.
Forrás: kapos.hu

2018. május 15.

Ürgékkel mentik meg a kerecsensólymot - 60 cuki rágcsáló született az egyetemen

Az ürgék száma az elmúlt évtizedekben nagyon lecsökkent Magyarországon, ebből adódóan a kerecsensólyom is inkább a szomszédos országokba jár át vadászni. A Life nevű Európai Uniós mentőprogramhoz csatlakozott a Kaposvári Egyetem, így próbálják megmenteni az ürgéket, hogy megmentsék a ragadozó madarakat is.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. május 15.

Díjazták a fiatal kaposvári filmes munkáját

Második alkalommal rendezték meg a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált Szegeden, emléket állítva az Oscar-díjas operatőrnek. A nagyszabású filmes találkozóra idén 400 alkotást neveztek, a zsűri pedig Helstáb Martinnak, a Kaposvári Egyetem hallgatójának adta Szeged Város Díját, Az egér, aki egér akart lenni című kisjátékfilmjéért.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. május 15.

Újabb díjat zsebelt be a kaposvári egyetemista

Helstáb Martin a Kaposvári Egyetem hallgatója a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválról hozta el Szeged Város Díját, Az egér, aki egér akart lenni című kisjátékfilmjéért.
Forrás: kapos.hu

2018. május 15.

Futás a toleranciáért

Kaposvári egyetemi hallgatók ötlete alapján idén már harmadik alkalommal rendezték meg az épek és a fogyatékkal élők közös futását a Városligetben. A rendezvény célja, az érzékenyítés, a szemléletformálás és a másság elfogadása volt. A Fogd a kezem-Fussunk együtt elnevezésű rendezvényre százötvenen neveztek szombaton délelőtt.
Forrás: sonline.hu

2018. május 15.

Archoz kötik a portékát – a termelőtől érkezik az igazi minőség

Tizennyolc őstermelő hozta el a portékáját a második alkalommal rendezett helyi termék napra, amelyet a somogyi Vármegyeházán, a Vigasságok terén tartottak.A Kaposvári Egyetem kezdeményező szerepet játszott a helyi terméknapok kialakításában, mert azt gondolták, hogy ez kapocs lehet a termelő és a fogyasztó között. Kezdetben főként előadásokat tartottak, tudtuk meg Szigeti Orsolyától, az egyetem gazdaságtudományi karának dékánjától.
Forrás: sonline.hu

2018. május 12.

Mozgással a figyelemfelhívásért

"Fogd a kezem-Fussunk együtt" névvel tartott tartottak futónapot szomabat délelőtt a Városligetben. A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar Gyógypedagógiai Intézete és a Fuszekli "Futó és Szabadidősport Egyesület Kaposvár" idén harmadszor tartotta meg a programot. Most is több mint száz ép és a fogyatékkal élő résztvevő futott együtt a rendezvényen.
Forrás: kapos.hu

2018. május 12.

Fogd a kezem – Fussunk együtt!”

A fenti címmel tartottak futónapot szombaton délelőtt a Városligetben. A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar Gyógypedagógiai Intézete és a Fuszekli "Futó és Szabadidősport Egyesület Kaposvár" közös programján több százan álltak rajthoz.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. május 11.

Egyre több helyi terméket fogyasztunk

Helyi termékek a gasztronómiában címmel rendeztek ma workshopot a VármegyeházánPénteken a kerekasztalbeszélgetésen az őstermelők mellett az éttermek képviselői is elmondták véleményüket, tapasztalataikat, míg a Kaposvári Egyetem oktatója marketing tanácsokkal látta el az érdeklődőket.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. május 8.

Sétányt, sörfőzdét álmodtak a donneri városrészbe

Pénzjutalommal járó különdíjat kaptak a Kaposvári Egyetem hallgatói a soproni Építőkockák Városfejlesztési Versenyen. A gazdaságtudományi és Rippl-Rónai Művészeti Kar hallgatói közösen alkották meg Kaposvár donneri városrészének fejlesztési tervét, amelyben korcsolyapálya, modern sétány, tűzfal festmények és egy sörfőzde kocsma is szerepeltek.
Forrás: sonline.hu

2018. május 8.

Kreatív munkájukért díjazták a kaposvári egyetemistákat

Korcsolyapálya, modern sétány, tűzfal festmények és egy sörfőzde kocsma létrehozása – így álmodták újra a donneri városrészt a Kaposvári Egyetem hallgatói. A fiatalok az Építőkockák Városfejlesztési Versenyen mutatták be elképzeléseiket, kreativitásukat pénzjutalommal járó különdíjjal jutalmazta a szakmai zsűri.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. május 8.

Elismerés a kreativitásért

Különdíjat nyertek a kaposvári egyetemisták az Építőkockák Városfejlesztési Versenyen. Korcsolyapálya, modern sétány, tűzfal festmények és egy sörfőzde kocsma létrehozása – így álmodták újra a donneri városrészt a Kaposvári Egyetem hallgatói.
Forrás: kapos.hu

2018. május 7.

Szorosabb kaposvári-azeri együttműködés

Közös oktatási és tudományos kutatások, hallgató-és oktatócsere – erről állapodott meg szerdán a Kaposvári Egyetem vezetése az azerbajdzsáni Lankaran Állami Egyetemmel. A keleti nyitás jegyében a két intézmény elsősorban az agrárterületen működik majd együtt.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

2018. május 7.

Újra Kaposvár lesz a színházi világ közepe

Ezen a héten ad otthont városunk a IX. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálénak. A Csiky Gergely Színház, a Kaposvári Egyetem és a városvezetés egyaránt régi partnerei az eseménynek, mely minden alkalommal új, jobb és szebb darabokat, valamint korszerű módszereket mutatnak be a fiatalok bevonására a színház világába.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. május 3.

Ismét előnyben a Diamant!

Nagyszerű játékkal, magabiztos győzelmet aratott az 1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem csapata a Haladás elleni Extraligás osztályozón.
Forrás: kapos.hukaposvarmost.hu

2018. május 3.

Együttműködési megállapodást kötött a Kaposvári Egyetem

Az azerbajdzsáni állami egyetemmel fűzik szorosabbra a kapcsolatot.Közös oktatási és tudományos kutatásokról, illetve a hallgatók és oktatók cseréjéről állapodott meg szerdán a Kaposvári Egyetem az azerbajdzsáni Lankaran Állami Egyetemmel.
Forrás: kapos.hu

2018. május 2.

Kaposvári Egyetem - Együttműködés egy azeri egyetemmel

Közös oktatási és tudományos kutatások, hallgató-és oktatócsere – erről állapodott meg szerdán a Kaposvári Egyetem vezetése az azerbajdzsáni Lankaran Állami Egyetemmel.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. április 24.

Karriertervezésben kaptak segítséget a hallgatók

Végzős és alsóbb éves hallgatók egyaránt részt vettek a Kaposvári Egyetem hagyományos karriernapján, mellyel a későbbi elhelyezkedésben segítik a fiatalokat. Az egyetemisták több megyei munkáltatóval is találkozhattak kedden.
Forrás: sonline.hu

2018. április 24.

Keresett a diplomás munkaerő

Ez derült ki a Kaposvári Egyetemen rendezett Karrier Napon kedden, ahol 30 standon a régió munkaerőpiaci kiállítói, közvetítő és tanácsadó cégei várták a hallgatókat, az érdeklődőket. A sikeres álláskeresést interaktív beszélgetések, tesztek, kérdőívek és játékok is segítették.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. április 24.

Lehetőségeket kínáltak

Az egyetemistákat és a munkáltatókat hozták ma össze a Kaposvári Egyetem Karrier Napján. A fiatalokat több tucat cég várta információkkal, gyakorlati lehetőségekkel és álláshelyekkel is.
Forrás: kapos.hu

2018. április 20.

Áttörés: magyar kutatók megfejtették a gímszarvas géntérképét

A kutatómunka eredményei a humán gyógyításban is hasznosíthatók. A Somogyi Hírlap cikke szerint az állat örökítő információinak teljes leírását egy, a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Központjának bőszénfai telepén élt kapitális bikából vett mintából, tízéves munkával készítette el a Horn Péter és Orosz László akadémikusok által vezetett, a gödöllői Biotechnológiai Kutatóközpont, a Semmelweis és a Debreceni Egyetem szakembereiből álló kutatócsoport.
Forrás: sonline.hu

2018. április 20.

A halál angyala és a hét zsidó törpe

Az auschwitzi haláltábor orvosa Liliputi Társulatának történetével ismertették meg a közönséget a Kaposvári Egyetem másodéves színművész hallgatói. A Mengele törpéi című előadást kedden este mutatták be Kaposváron a Latinka házban.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. április 19.

Kapcsolatokat építettek

Határokon átnyúló ökoturisztikai fejlesztések formálódnak Kapronca, Somogy és Zala megye részvételével. A program - amelyben a Kaposvári Egyetem is részt vesz - az idegenforgalom számos területét érinti.
Forrás: kapos.hu

2018. április 18.

Fődíjat nyert filmjével Helstáb Martin, kaposvári egyetemista

Április 14-én rendezték meg a II. Ceglédi Filmfesztivált. A nagyszabású országos filmes találkozóra 59 film került be, amiből Helstáb Martin filmrendező, a Kaposvári Egyetem hallgatója kapta a fődíjat animációs kategóriában legújabb, „Meg kell dögleni” című filmjéért.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. április 18.

Fődíjat nyert filmjével egy kaposvári egyetemista

Helstáb Martin a Kaposvári Egyetem egykori hallgatója a II. Ceglédi Filmfesztiválon animációs kategóriában tarolt legújabb, „Meg kell dögleni” című filmjével.
Forrás: kapos.hu

2018. április 17.

Idén is népszerű a Kaposvári Egyetem

Tíz százalékkal többen jelentkeztek a kaposvári intézménybe, mint tavaly. A legnagyobb túljelentkezés a színészképzés esetében volt.
Forrás: kapos.hu

2018. április 16.

Népszerű a Kaposvári Egyetem

Kiemelkedő az érdeklődés a Kaposvári Egyetem pedagógiai karának képzései iránt.
Forrás: sonline.hu

2018. április 14.

A sár és a magas akadályok sem állították meg a futókat

Új pályával és akadályokkal készültek a szervezők a második Cross Run-ra. A Kaposvári Egyetem terepakadályfutó-versenyén csaknem 500-an álltak rajthoz.
Forrás: sonline.hu

2018. április 14.

Kúsztak, másztak, futottak és sárban dagonyáztak

Új pályával és még több akadállyal készültek a szervezők a II. KE Cross Run-ra. A résztvevők szerint embert próbáló volt! A Kaposvári Egyetem terepakadályfutó-versenyén csaknem 500-an álltak rajthoz.
Forrás: kapos.hu

2018. április 14.

A művészet a híd két nemzet között

Különleges kiállítás érkezett a Kaposvári Egyetemre: Izrael állam megalakulásának idején született dokumentarista fényképek, valamint absztrakt képzőművészeti alkotások tükrözik azt a korszakot, amikor a múlt század közepén létrejött a zsidó állam. Ben Gurion ugyanúgy feltűnik a fotókon, mint a kibucok egyszerű lakói.
Forrás: sonline.hu

2018. április 13.

Ötödik helyen a Diamant-lányok!

Újabb győzelmével 2-1-re nyerte a Vasas elleni párharcot az 1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese. A somogyiak ezzel 2008 után végeztek ismét az ötödik helyen.
Forrás: kapos.hukaposvarmost.husonline.hu

2018. április 12.

Díjeső a Versünnepen

Két díjat is kiérdemelt Orosz Csenge a Versünnep 2018 döntőjében. A Kaposvári Egyetem negyedéves színművészhallgatója a Magyar Művészeti Akadémia a Nemzeti Színház elismerését kapta meg.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. április 12.

Egyetemi elismerésben részesült a debreceni énekes

Debrecen/Kaposvár - Emléklapot adott a Kaposvári Egyetem vezetése Dánielfy Gergelynek A Dal című műsorban nyújtott teljesítményéért. A debreceni születésű elsőéves színművészhallgató a csütörtöki szenátusi ülésen vehette át az elismerést.
Forrás: dehir.hu

2018. április 12.

Sün a tanórán? Simán!

Erről győzték meg ma a Kaposvári Egyetemen egy nyílt nap résztvevőit. A műhelymunka sok más érdekességet is tartogatott.
Forrás: kapos.hu

2018. április 12.

Újabb elismerés Dánielfy Gergelynek

Emléklapot adott a Kaposvári Egyetem vezetése a színművészhallgatónak a Dal című műsorban nyújtott teljesítményéért.
Forrás: kapos.hu

2018. április 12.

Tíz százalékkal többen tanulnának egyetemünkön

Egyre többen szeretnének a Kaposvári Egyetemen továbbtanulni. A felvételi adatok szerint tavalyhoz képest mintegy száz fővel emelkedett a jelentkezők száma. Az intézménybe idén 2537-en jelentkeztek, közülük 1126-an jelölték meg első helyen egyetemet.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. április 12.

Egyetemi elismerés Dánielfy Gergőnek

Emléklapot adott a Kaposvári Egyetem vezetése Dánielfy Gergelynek a Dal című műsorban nyújtott teljesítményéért. Az elsőéves színművészhallgató a csütörtöki szenátusi ülésen vehette át az elismerést.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. április 9.

Amerikában is megcsodálhatják a kaposvári fotósok képeit

Az Egyesült Államokban állítják ki a Kaposvári Egyetem két egykori hallgatójának munkáját. Bíró Dávid és Regős Benedek is fotográfia szakon végeztek.
Forrás: sonline.hu

2018. április 9.

Szenzációs hír: kaposvári fotók az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban állítják ki a Kaposvári Egyetem két egykori hallgatójának munkáját. Bíró Dávid és Regős Benedek fotográfia szakon végeztek.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. április 9.

Kaposvári fotók a tengerentúlon

Két egykori egyetemi hallgató számára valóra vált az amerikai álom. Az Egyesült Államokban állítják ki a Kaposvári Egyetem két egykori hallgatójának munkáját. Bíró Dávid és Regős Benedek fotográfia szakon végeztek. A műértő közönség New Yorkban, Chicagóban és Miamiban is megcsodálhatja alkotásaikat.
Forrás: kapos.hu

2018. április 6.

Újabb Diamant-győzelem a Vasas ellen

Csakúgy, mint az alapszakasz és a középszakasz kaposvári mérkőzésén, a helyosztó első felvonásán sem termett babér a piros-kékenek a somogyi megyeszékhelyen. MCM Diamant Kaposvári Egyetem csapata ezúttal is diadalmaskodott a Vasas ellen.
Forrás: kapos.hukaposvarmost.hu

2018. április 6.

Az országos biológia verseny győzteseit jutalmazták

Átadták X. Fodor József Országos Biológiai Verseny helyezettjeinek járó értékes díjakat csütörtökön, a Kaposvári Egyetemen. A megmérettetésen idén rekordszámú, háromszázharminc diák mérte össze tudását, sőt egy határon túli fordulót is rendeztek.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. április 6.

Mutatjuk az eredményeket

Csütörtökön adták át a X. Fodor József Országos Biológiai Verseny helyezettjeinek járó díjakat, a Kaposvári Egyetemen.
Forrás: kapos.hu

2018. április 4.

A Részegeket az egyetemisták játsszák

Istenről, szeretetről, szabadságról, önmaguk kereséséről szól a Részegek című darab. A Kaposvári Egyetem negyed éves színészhallgatói arra a kérdésre keresik a választ, hogy vajon a mai világunkban van-e még helye az őszinteségnek, a szeretetnek?
Forrás: sonline.hu

2018. április 3.

Fesztiválokra repítette a Dal Dánielfy Gergelyt

Az egész ország megismerte Dánielfy Gergely nevét a Dal 2018 című műsornak köszönhetően. Gyakorlatilag simán jutott döntőbe a kaposvári színészhallgató, s nem sokon múlt, hogy nem ő ment Lisszabonba.
Forrás: sonline.hu

2018. március 28.

Másodszor is nekifutnak

Új pályával és még több akadállyal készülnek a szervezők a II. KE Cross Run-ra. A Kaposvári Egyetem terepakadályfutó-versenyén tavaly szeptemberben csaknem 400-an álltak rajthoz, a viadal iránt pedig idén is nagy az érdeklődés.
Forrás: kapos.hu

2018. március 28.

Egész Kaposvárt megmozgatja a II. Ke Cross Run

Új, a korábbinál is izgalmasabb és nehezebb pálya készül a II. KE Cross Run-ra – hangsúlyozta Szerb György versenyigazgató csütörtökön, a Kaposvári Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. március 28.

Teljesen új, nehezített pálya várja a terepakadályfutókat

Új, a korábbinál is izgalmasabb és nehezebb pálya készül a II. KE Cross Run megméretlésre – hangsúlyozta Szerb György versenyigazgató csütörtökön, a Kaposvári Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.
Forrás: sonline.hu

2018. március 27.

Életutak a tudományban – kutatók mutatkoznak be az egyetemen

Új rendezvénysorozat indul a Kaposvári Egyetemen, Életutak a tudományban címmel, amelynek célja, hogy az eltérő területekről érkező kutatók mélyebben megismerjék egymás életútját, inspirálják a hallgatókat és a doktoranduszokat.
Forrás: sonline.hu

2018. március 21.

Nyílt napokkal várják a leendő ovisokat

A városban 19 önkormányzati fenntartású ovi van, s ezek mellett működik még a Kaposvári Egyetem Gyakorló Óvodája, a katolikus, a református és a baptista gyülekezet felekezeti intézménye, valamint több magánintézménybe is várják a kicsiket.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. március 21.

Dunántúli Mandulafa - lenyűgözték a zsűrit a minizsenik

Immár harmadik alkalommal mutatták be érdekes és izgalmas kutatásaikat a fiatal tehetségek, ifjú tudósok a Kaposvári Egyetemen.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. március 20.

Az elődöntő a tét

Szerdán már a bajnoki negyeddöntőben lép pályára az 1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem női élvonalbeli röplabdacsapata. Az együttes pályaelőnyből kezdheti Jászberény elleni párharcot.
Forrás: kapos.hu

2018. március 19.

Kaposvári Egyetem: ketten bekerültek az Akkreditációs Bizottságba

Ismét elismerték a Kaposvári Egyetem tudományos munkáját. Az intézmény két munkatárása ugyanis a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság tagjaként is tevékenykedik majd a következő hat évben. Prof. Dr. Kovács Melindát és Dr. Podráczky Juditot Orbán Viktor miniszterelnök bízta meg a feladatok ellátásával.
Forrás: sonline.hu

2018. március 19.

Újabb tudományos sikerek

A Kaposvári Egyetemről Prof. Dr. Kovács Melinda és Dr. Podráczky Judit a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság tagja lett.
Forrás: kapos.hu

2018. március 18.

Részegek – a kaposvári egyetemisták új bemutatója

Március 30-án mutatják be Ivan Viripajev Részegek című színművét a Kaposvári Egyetem új Központjában, az egykori Latinka ház színpadán, Bergendi Barnabás negyedéves színművész hallgató rendezésében.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. március 18.

Újabb tudományos siker a Kaposvári Egyetemen

Ismét elismerték a Kaposvári Egyetem tudományos munkáját. Az intézmény két munkatársa ugyanis a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság tagjaként is tevékenykedik majd a következő hat évben. Prof. Dr. Kovács Melindát és Dr. Podráczky Juditot Orbán Viktor miniszterelnök bízta meg a feladatok ellátásával.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. március 15.

Így emlékezett Kaposvár a 48-as forradalomra

A Kossuth téren folytatódott a városi ünnepség, ahol a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar elsőéves színészhallgatói és a Somogy Táncegyüttes közös műsorával idézték meg a 170 évvel ezelőtti eseményeket.
Forrás: sonline.hu

2018. március 14.

Felvonták a nemzet lobogóját

A Kaposvári Egyetem színművészhallgatói is ünnepi műsort adtak március 15-én a kaposvári Kossuth téren. A produkció osztatlan sikert aratott.
Forrás: kapos.hu

2018. február 27.

Négy elismerést is bezsebelt a Lovasakadémia

A Kaposvári Egyetem Pannon Lovasakadémiát a Magyar Lovas Szövetség díjazta a gáláján.
Forrás: kapos.hukaposvarmost.hu

2018. február 26.

Kaposváron erősíti kapcsolatait a szigetország

A Brexitről tartott előadást a Kaposvári Egyetem hallgatóinak Caitlin Jones, a Brit Nagykövetség megbízott ügyvivője.
Forrás: sonline.hu

2018. február 25.

A zsűrinél a Kaposvári Egyetem hallgatója volt a nyerő a Dal 2018 döntőjében, de a közönség az AWS-t jutatta ki a lisszaboni dalfesztiválra.

Tizenhárom milliárd forintnyi támogatás érkezik a Somogy 1 választókerületbe az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból. 54 kedvezményezett közül a legnagyobb arányban a Kaposvári Egyetem jut támogatáshoz, amely összesen 8 milliárd forintot költhet el.
Forrás: kapos.hu

2018. február 25.

A Dal 2018 – Diadallal ért véget Dánielfy Gergely menetelése

A szakmai zsűri a legmagasabb pontszámmal juttatta a kaposvári színészhallgatót, Dánielfy Gergelyt A Dal 2018 döntőjébe, ám a nézők végül úgy döntöttek nem a Kaposvári Egyetem hallgatója megy Lisszabonba.
Forrás: sonline.hu

2018. február 24.

Szép volt, Gergő! - A zsűrinél Dánielfy Gergő nyert

A Kaposvári Egyetem hallgatója egészen a Dal döntőjéig jutott, ahol a zsűri a legtöbb pontszámmal értékelte produkcióját.
Forrás: kaposvarmost.hu

2018. február 23.

Ismét megcsinálták - Diamant-diadal a Vasas ellen!

Akárcsak három hónapja a bajnoki alapszakaszban, a női röplabda Extraligában is elverte hazai pályán az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese a Vasas-Óbuda csapatát. Zarka Péter tanítványai remek játékkal nyertek 3:0 arányban.
Forrás: kaposvarmost.hukapos.hu

© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat