fbpx

Sajtótükör

A Kaposvári Egyetem sajtómegjelenései a helyi, megyei és országos médiában.

Sajtókapcsolat

Báthory Gyöngyvér, sajtószóvivő
+36-30-569-5759
bathory [PONT] gyongyver [KUKAC] ke [PONT] hu

2017. február 16.

Folytatódik a sikeres Senior Program a Kaposvári Egyetemen
A Kaposvári Egyetem Senior Programja ebben a félévben is színes, a tudományok mellett az egészség, a sport és a művészetek is központi szerepet kapnak. A Campusra érkezik például Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó, de az előadók között üdvözölheti majd a közönség Bozsik Yvette, Kossuth-díjas balettművészt, koreográfust, rendezőt, a Kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetőjét is.
Forrás: http://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2017/02/16/folytatodik-a-sikeres-senior-program-a-kaposvari-egyetemen.html

2017. február 16.

Ismét iskolapadban a seniorok
Az eseménysorozatot még 2014-ben - a 64 hazai egyetem közül ötödikként – hívta életre a Kaposvári Egyetem. A program során a résztvevők betekintést nyerhettek a bölcsészet, a hit-, az agrár-, a társadalom-, a természet-, az orvos- és egészségtudományok, valamint művészetek világába.
Forrás: http://kapos.hu/videok/kapospont_hirmusor/2017-02-16/hirado_2017_februar_16_csutortok.html

2017. február 16.

Egyre több a külföldi Somogyban – A Kaposvári Egyetem magyar nyelvet oktató kurzust indítana
Egyre több az idegen anyanyelvű kisgyermek a somogyi oktatási intézményekben. A tapasztalatok szerint sok pedagógus nincsen szakmailag felkészülve fogadásukra. Éppen ezért a Kaposvári Egyetem többféle programmal segíti a tanárokat, óvónőket. A jövőben pedig egy, a magyar nyelvet oktató kurzust is elindítanának.
Forrás: http://kapos.hu/hirek/kis_szines/2017-02-16/kulfoldiek_somogyban.html

2017. február 16.

Új tudás a szépkorúaknak: sikeres a Kaposvári Egyetem Senior Programja
Folytatódik a Senior Program a Kaposvári Egyetemen: hét tudományterületen, harminchét tudományágban, hatvanhat alkalommal, százhúsz előadás hangzott el az elmúlt hat szemeszterben.
Forrás: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/uj-tudas-a-szepkoruaknak-sikeres-a-senior-program-708908/

2017. február 10.

Nemzetközi sikert arattak a kaposvári színművészhallgatók

Új szemszögből mutatták be a Rómeó és Júlia című darabot a Kaposvári Egyetem színművész hallgatói. Az előadással osztatlan sikert arattak a fiatalok a Színház –és Filmművészeti Egyetem nemzetközi fesztiválján, a FACT-en.

2017. február 10.

Nagy sikert arattak a kaposvári színészhallgatók
Kirobbanó sikerrel szerepeltek a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának hallgatói a Színház és Filmművészeti Egyetem Nemzetközi Fesztiválján, Budapesten. A megmérettetésen Uray Péter osztálya a Rómeó és Júliát dolgozta fel, a darab meghívást kapott a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadára is.
Forrás: http://kapos.hu/videok/kapospont_hirmusor/2017-02-10/hirado_2017_februar_10_pentek.html

2017. február 10.

Nemzetközi sikert értek a kaposvári színművészhallgatók
A közönséget és a szakmát egyaránt lenyűgözte a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművészhallgatóinak Rómeó és Júlia című előadása a FACT-en, vagyis a Színház– és Filmművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválján.
Forrás: http://kaposvarmost.hu/videok/kaposvar-most/2017/02/10/kaposvari-szinmuveszhallgatok-sikere.html

2017. február 9.

Saját erőből lenne önfenntartó az egyetem – Interjú Borbás Zoltán kancellárral
Az oktató-kutatói kiválóságokat, a hallgatói kreativitást kihasználva olyan befektetésekre törekszik a Kaposvári Egyetem, amelyek a 21. századi elvárások szerint iránymutatóak a régió gazdasági, társadalmi szereplőivel való együttműködésben. Mindeközben a campus szeretné megtartani korábbi értékeit, a nyitottságot, az emberléptékű épített és tudományos környezetet.
Forrás: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/sajat-erobol-lenne-onfenntarto-a-jovoben-a-kaposvari-egyetem-707413/

2017. február 8.

A szakmaiság miatt is választják a Kaposvári Egyetemet
Elsősorban a képzés magas minősége miatt választják a hallgatók a Kaposvári Egyetemet. A legtöbb fiatal abban bízik, hogy a diploma megszerzése után szinte azonnal el tud majd helyezkedni.
Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/118731/

2017. február 7.

Kiállítással emlékeznek a holokauszt áldozataira
Rendhagyó kiállítás nyílt ma délelőtt a Kaposvári Egyetem Körépületének aulájában. Kakas József népművész vesszőfonatokból készült szoboregyüttese látható, amellyel a holokauszt áldozatai előtt kívánt tisztelegni. Így a művész megformálta a romákat szállító vagonokat, valamint az auschwitzi tábort jelképező szögesdrótot és kaput is. Utóbbin a 371-es szám szerepel, ennyi roma csecsemő született ugyanis a táborban, közülük senki nem élte túl a szörnyűségeket. A kompozíció elkészítésében közreműködtek a Kaposvári Egyetem Roma Szakkollégiumának hallgatói is.
Forrás: http://www.somogytv.hu/videok/hirado/118715/

 

2017. február 7.

A Roma Holokausztra emlékezett a Kaposvári Egyetem
A felzárkózás egyik legfontosabb feltétele, hogy a roma tanulók minél tovább bent maradjanak az oktatási rendszerben. Ebben a feladatban is támogatja őket a Kaposvári Egyetem Roma Szakkollégium.
Forrás: http://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2017/02/07/a-roma-holokausztra-emlekezett-a-kaposvari-egyetem.html

 

2017. február 3.

Diploma- és díjeső a Kaposvári Egyetemen
Egyre többen kapják kézhez a diplomát, mert folyamatosan emelkedik azok száma, akik sikeres nyelvvizsgát tesznek, közölte az egyetem.
Forrás: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/diploma-es-dijeso-a-kaposvari-egyetemen-706448/

 

2017. február 3.

Irány a munkaerőpiac
Egyre több hallgató teszi le a nyelvvizsgát Kaposváron, így egyre többen kapják kézhez diplomájukat is. A somogyi campuson ma osztották ki az okleveleket.
Forrás: http://kapos.hu/videok/kapospont_hirmusor/2017-02-03/hirado_2017_februar_3_pentek.html

2017. február 2.

Bölcsődei béremelések
A Kaposvári Egyetemen tartott konferencián elhangzott, hogy a következő években sorra alakulhatnak bölcsődék a kistelepüléseken és a nagyobb munkahelyeken is. A kormány tervei szerint akár harmadával is nőhet a férőhelyek száma. A bérrendezés pedig már tavaly megkezdődött.
Forrás: http://kapos.hu/hirek/kultura/2017-02-02/bolcsodei_beremelesek.html

2017. február 2.

A gyermeknevelés az életük
Az elmúlt tíz évben duplájára nőtt a gyermek elhelyezési szolgáltatások száma Magyarországon, ez pedig a családokat és a szakmát is segíti - erről is beszélt előadásában Kovácsné Bárány Ildikó, az EMMI főosztályvezetője a Kaposvári Egyetemen. A megyeszékhely felsőoktatási intézményében immár 3 éve választhatják a fiatalok a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzést, amely a pedagógus életpályamodellhez illeszkedik.

2015. 09. 02.

Cél a zavartalan működés
Úgy kell biztosítania egy felsőoktatási intézmény működését és közben egy sor változást levezényelnie, hogy az oktatói és a kutatói csapat mindebből a lehető legkevesebbet vegyen észre – így foglalta össze munkáját lapunknak Borbás Zoltán. A Kaposvári Egyetem kancellárja szerint az a legfontosabb, hogy a vállalkozások és a hallgatók számára egyaránt vonzóvá tegyék az intézményt.

Forrás:  Magyar Mezőgazdaság - 2015. 09. 02.

2015. 09. 02.

High-tech az egyetem szolgálatában
Szerteágazó multidiszciplináris területeken működik együtt az idén 25 éves Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézete a Kaposvári Egyetemmel. Az intézet igazgatója, Repa Imre egyetemi tanár szerint a változatos munka unikális képzések létrejöttéhez vezethet, amely segítheti a Kaposvári Egyetemet a hallgatói létszám növelésében.

Forrás:  Magyar Mezőgazdaság - 2015. 09. 02.

2015. 09. 03.

Huszonöt évnyi kutatómunka az egészség szolgálatában
Fennállásának negyed százados jubileumát ünnepli csütörtökön és pénteken a Kaposvári Egyetem Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézete, melyben a tudomány számos területén végeztek úttörő eljárásokat, kutatásokat. Így számos MR eljárást Magyarországon először végeztek a kaposvári intézetben, s itt adtak ki a világon először állat anatómiai keresztmetszeti atlaszt is.

Forrás: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/huszonot-evnyi-kutatomunka-az-egeszseg-szolgalataban-627721

2015. 09. 03.

25 éves a Kaposvári Egyetem Diagnosztikai Központja
1990-es indulásakor csak állatokat vizsgáltak a gépekkel, úttörőnek számított, hogy később emberek gyógyítására is használhatták.

Forrás: http://kapos.hu

2015. 09. 03.

Megvalósult álom
A kaposvári diagnosztikai intézet világhírű eredményeket tud felmutatni- hangsúlyozták a szakemberek a centrum 25 éves fennállásának évfordulóján. A létesítmény nemcsak az egészségügy, hanem a kutatás területén is korszakalkotó kezdeményezés volt. Az intézetben közel 7 milliárd forint értékű géppark segítségével folyik a diagnosztikai és kutató munka.

Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/110250/

2015. 09. 04.

A legjelentősebb kiállítások közé emelkedett a KÁN
Nemcsak az egyetem, hanem Somogy nagy értéke is a rendezvény – mondta Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem (KE) rektora a 9. Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN) megnyitóján pénteken a Pannon Lovasakadémián –, mely a kereslet és kínálat találkozása mellett az információcsere, kapcsolatépítés, a szakma és a szórakozás terepe.

Forrás: http://www.sonline.hu/somogy/gazdasag/a-legjelentosebb-kiallitasok-koze-emelkedett-a-kan-627815

2015. 09. 04.

Elkezdődött a KÁN
Megkezdődött a térség legnagyobb agráreseménye, a Kaposvári Állattenyésztési napok. A KÁN-ra 200 kiállító érkezett, és legalább 20 -30 ezer látogatót várnak. Gyuricza Csaba a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke a megnyitón arról beszélt, hogy a 2014-20-as uniós ciklusban majd 600 milliárd forintos forrás érkezhet az állattenyésztésbe, amelynek okos felhasználásáról ezen a rendezvényen is tárgyalnak.

Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/110264/

2015. 09. 04.

Kéznyújtási közelségbe hozzák az állattenyésztést Kaposváron
Elkezdődött a kilencedik Kaposvári Állattenyésztési Napok. A bemutatókkal, szakmai beszélgetésekkel, családi programokkal és az agrár egyetemisták közötti látványos szakmai vetélkedőkkel várják az állattartás iránt érdeklődő civileket és gazdálkodókat a somogyi megyeszékhelyre.

Forrás: http://www.kaposvarhirado.hu

2015. 09. 04.

Nem mindegy, mit esznek
Nem mindegy milyen takarmányt esznek gazdasági állataink, hiszen közvetve ezek az anyagok az emberi szervezetbe is bejuthatnak. Ezért is kíséri nagy figyelem a Kaposvári Egyetemen ma megtartott XVII. takarmányozási szimpóziumot. A konferencián olyan témák is előkerültek, mint a génkezelt növények használata az állattartásban.

Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/110266/

2015. 09. 05.

Újabb partnerei vannak a Kaposvári Egyetemnek
Együttműködési megállapodást írt alá szombaton a Tudás-Park projekt keretében a Kaposvári Egyetem és öt szervezet, a Bábolna TETRA Kft., a Bonafarm Csoport Dalmand Zrt, a Kapos Ternero Kft., a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ valamint a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.

Forrás: http://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2015/09/05/ujabb-partnerei-vannak-a-kaposvari-egyetemnek.html

2015. 09. 08.

Ezer elsőéves, köztük hetven külföldi kezd a Kaposvári Egyetemen
A Kaposvári Egyetemnek három erős pillér adja a létjogosultságát, a biztonságát L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint. Az egyik pillér az agrár-, illetve gazdasági képzés, hiszen korszerű tudást kell a jövő gazdálkodóinak a kezébe adni. Az egyetem másik erős pillére a kultúrára épülő művészeti kar jelentősége, ahol szintén korszerű tudást kell adni mindazoknak a fiataloknak, akik újra szeretnék értelmezni a nemzeti színjátszás fogalmát. A harmadik pillér pedig a pedagógusképzés, vissza kell adni a magyar pedagógusok szakmai becsületét. Erről az államtitkár a jubiláló campus keddi tanévnyitóján beszélt.

Forrás: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/ezer-elsoeves-koztuk-hetven-kulfoldi-kezd-a-kaposvari-egyetemen-628449

2015. 09. 08.

Jubileum és tanévnyitó a campuson
Duplán ünnepelt a Kaposvári Egyetem kedden. A somogyi campus 15 éves fennállásának évfordulóján Szávai Ferenc rektor arról beszélt: az intézmény a magyar felsőoktatási rendszer agrárképzési központja kíván lenni. Az első éves hallgatókat pedig évnyitóra várták, a campuson közel ezren kezdik meg tanulmányaikat a 2015/2016-os tanévben.

Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/110330/

2015. 09. 10.

Elkezdődött a Senior Program a Kaposvári Egyetemen
A Kaposvári Egyetem a múlt tanévben új oktatási programot indított útjára, mely az ötvenedik életévüket betöltött érdeklődőknek, a senior korosztálynak szól. A program keretében félévenként 12 alkalommal kerül sor az előadásokra.

Forrás: http://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2015/09/10/elkezdodott-a-senior-program-a-kaposvari-egyetemen.html

2015. 09. 12.

Csiky helyett Vörösmarty: színészképzés fehérvári gyakorlattal
A Kaposvári Egyetem vezetése együttműködési megállapodást kötött a fehérvári Vörösmarty Színházzal, mint gyakorlati képzőhellyel.

Forrás: http://www.sonline.hu/somogy/kultura/csiky-helyett-vorosmarty-szineszkepzes-fehervari-gyakorlattal-628992

2015. 09. 16.

Együttműködés a németekkel
Németországból jöhetnek diákok a Kaposvári Egyetemre doktori tanulmányokat folytatni.

Forrás: http://kapos.hu/hirek/gazdasag/2015-09-16/egyuttmukodes_a_nemetekkel.html

2015. 09. 16.

Nem túl jelentős bevétel a külföldiek tandíja az egyetemen
Az idei szemeszterben összesen 68 külföldi hallgató kezdi meg a tanulmányait a Kaposvári Egyetemen. Ez a létszám az egyetem vezetése szerint már jónak mondható, főként hogy a nemzetközi kapcsolatok építésének csupán az első stádiumában jár az intézmény.
Mindezt szerdán tudtuk meg, amikor a Kaposvári Egyetem és a Hamburgi Távoktatási Főiskola vezetése olyan megállapodást írt alá, melynek keretében külföldi hallgatók jelentkezhetnek a Kaposvári Egyetem gazdálkodás- és szervezéstudományi doktori iskolájába.

Forrás: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/nem-tul-jelentos-bevetel-a-kulfoldiek-tandija-az-egyetemen-629723

2015. 09. 25.

90 program a kutatók éjszakáján
Nem csak fújták, ütötték is a buborékot és óriáskirakót is építettek a vendégek a Kaposvári Egyetemen. A kutatók éjszakáján a természettudományok mellett az élő és állatvilág különlegességeivel, valamint a matematikával is ismerkedhettek játékosan kicsik és nagyok is. Az egyetemi rendezvény célja, hogy a színes és érdekes programok révén közelebb hozzák a tudományágakat az érdeklődőkhöz.

Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/110658/

2015. 09. 29.

Népszerű szakmákkal ismerkedtek
A továbbtanuláshoz és a későbbi munkavállaláshoz is segítséget és hasznos ötleteket kaptak a fiatalok kedden a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Kaposvári Egyetem közös pályaorientációs napján. A diákok betekintést nyerhettek többek között a Dunaújvárosi Főiskola képzési lehetőségeibe, valamint megismerkedhettek a duális képzéssel is.

Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/110732/

2015. 07. 30.

Duális képzés az egyetemeken-főiskolákon
Tizenhét egyetemi szakot és kilenc felsőoktatási szakképzést hirdetett meg a pótfelvételi jegyében a Kaposvári Egyetem (KE). A stadion felépült, a nézők gyülekeznek, készülnek a játékosok is, csak még azt nem lehet pontosan tudni, mik a szabályok – nagyjából így fest a duális felsőoktatási képzés a szeptemberi bevezetés előtt. ÖNKÉNT ÉS DALOLVA ugrottak fejest az ismeretlenbe azok az egyetemek-főiskolák, leendő hallgatók és vállalkozások, amelyek bevállalták, hogy úttörői lesznek az idén startoló duális képzésnek. Legalábbis ahol ez lehetséges: a műszaki, az informatikai, az agrár-, a gazdaságtudományi területeken. Az önkéntesség mellett két irányból – az oktatáspolitika, illetve a munkaerőpiac oldaláról – volt azért nyomás is, e területeken ugyanis évek óta krónikus a szakemberhiány. A gazdasági képzésnek számító turizmus illetékesei például épp a múlt héten számoltak be arról, hogy – jórészt a külföld csábítása miatt – több ezer dolgozóra lenne szükség. Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) pedig úgy kalkulál, hogy a szükségesnél nagyjából 10 ezer informatikussal van kevesebb. Mivel a munkaerő-ellátottság Nyugaton is egyre rosszabb, számolni lehet vele, hogy az itthoni, viszonylag magas bérek ellenére az ottani, sokkal jobb kilátások – Horváth Ádámnak, az IVSZ oktatási igazgatójának a szavaival – „kiporszívózzák” az informatikusokat Magyarországról. A duális képzés lényege, hogy a főiskolai-egyetemi elméleti oktatás mellett a hallgatók gazdálkodó szervezeteknél, „élesben” sajátítják el a gyakorlati ismereteket. Valójában dolgozva tanulnak, s ezért a diákokkal szerződésben álló cég juttatást, legalább hetente a minimálbér 15 százalékát, vagyis havi 63 ezer forintot fizet a megállapodás teljes időszakára.

Forrás: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/az-allattenyesztesi-kepzesek-fellegvara-lehet-a-kaposvari-egyetem-622866

2015. 07. 29.

Kaposváron 26 szakon hirdettek meg pótfelvételit
Tizenhét egyetemi szakot és kilenc felsőoktatási szakképzést hirdetett meg a pótfelvételi jegyében a Kaposvári Egyetem (KE). Az agrár- és környezettudományi, valamint a művészeti karon öt-öt, a pedagógiain négy, a gazdaságtudományi három képzésre jelentkezhetnek, akik múlt csütörtökön megtudták, nem érték el a szükséges pontszámot a tavaszi-nyári felvételi során. A KE-n meghirdetett képzések mindegyike költségtérítéses, a legtöbbet, félévenként 300 ezer forintot az alkalmazott látványtervezés, a fotográfia és a gyógypedagógia szakon nappali képzéséért kell majd fizetni – az első kettőn így 1,8 millió, utóbbin 2,4 millióba kerül majd a diploma tandíja –, a legolcsóbban a levelezős csecsemő- és kisgyermeknevelő és az óvodapedagógus papírt lehet megszerezni: félévenként 130 ezer, összesen 780 ezer forintért. A pótfelvételikre, mely során csak önköltséges szakok indulnak, s melynek költsége ötezer forint minden egyetemen augusztus 10-ig lehet jelentkezni elektronikus úton, s kizárólag egyetlen képzést jelölhet meg a pályázó. Csak azok próbálkozhatnak, akiket a normál felvételin sehová sem vettek fel, vagy egyáltalán nem is felvételiztek. Amennyiben az intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy – mesterképzésekben – felvételi vizsgát írnak elő, azt a pótfelvételi hirdetményben jelzik, és közlik annak időpontját is. A meghirdetett szakok pontszámai nem lehetnek alacsonyabbak a múlt csütörtökön meghatározottnál, illetve a törvényi minimumnál, ami egyetemi képzés esetében 280, felsőoktatási szakképzésnél 240 pont. A ponthatárokat augusztus 26-án hirdetik ki.

Forrás: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/kaposvaron-26-szakon-hirdettek-meg-potfelvetelit-622387/

2015. 07. 24.

Megvannak a ponthatárok
Pénzügyi számvitel, lovassport és lótenyésztés, gyógypedagógia és színművészet. Ezek voltak idén a legnépszerűbb szakok a Kaposvári Egyetemen, és ide lehetett bejutni a legmagasabb pontszámokkal. Csütörtökön este kihirdették a felvételi ponthatárokat az ország összes felsőfokú intézményébe. Most még üresek a Kaposvári Egyetem folyosói, nemsokára azonban több ezer diák tölti majd meg a Campus területét. Csütörtökön országszerte kihirdették a felvételi ponthatárokat, a somogyi megyeszékhelyen ismét a Gazdaságtudományi Kar volt a legnépszerűbb.

Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/109481/

2015. 07. 01.

Színházi műhely az egyetemen
Mától július 10-ig rendezik meg a IV. Kaposvári Nemzetközi Színházi Műhelyet a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán. A program vezetője Vidnyánszky Attila, az egyetem művészeti rektorhelyettese, a Nemzeti Színház igazgatója. A táborban részt vesznek a Művészeti Kar színművész hallgatói, oktatói, a moszkvai MHAT Színészakadémiájának hallgatói és kísérőtanárai, a Mejerhold Központ posztgraduális színházrendező szakos hallgatói és a grúz Állami Színházi Akadémia hallgatói is. A mesterkurzuson olyan nemzetközi jelentőségű alkotók irányítása alatt dolgozhatnak együtt a hallgatók, mint Viktor Rizsakov rendező, Olekszandr Bilozub, a kijevi Ivan Franko Színház rendezője és díszlet-jelmeztervezője, Király Nina színháztörténész és Gemza Péter koreográfus-rendező, a Csokonai Színház művészeti vezetője.

Forrás: http://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2015/07/01/szinhazi-muhely-az-egyetemen.html

2015. 07. 01.

Milliárdokat hozhat Kaposvárnak a Tudás-park
Milliárdokat hozhat Kaposvárnak a Tudás-park projekt. A program egyebek közt a gépipar, a turizmus és az élelmiszeripar versenyképességét is fejleszti. Elkezdődött a Tudás-park projekt megvalósítása Kaposváron. A program a Kaposvári Egyetem és helyi vállalkozók összefogásával, valamint a kormányzat 360 millió forintos támogatásával valósul meg a FrisSomogy Innovációs műhelymunka-sorozat keretében. A Tudás-park projekt keddi megnyitóján Szita Károly polgármester kiemelte: az önkormányzat legfontosabb gazdaságpolitikai célkitűzése, hogy Kaposváron még több munkahely legyen, és a dolgozók a jelenleginél magasabb bért kapjanak. Hozzátette: ennek a november végén lezáruló programnak is ezt a cél kell szolgálnia.

Forrás: http://www.kaposvarhirado.hu

2015. 07. 01.

Több nyelvvizsga, több diploma
Háromszáznyolcvanöt hallgató vehette át oklevelét június közepén a Kaposvári Egyetemen. Az Agrár- és Környezettudományi, a Gazdaságtudományi, a Művészeti és a Pedagógiai Kar végzős diákjai június 20-án kapták meg a tanulmányaik befejezését igazoló dokumentumot. Sikeres záróvizsgát 527-en tettek a félév folyamán, de 182-en közülük, vagyis a végzősök 27 százaléka nyelvvizsga hiányában nem kaphatott oklevelet. Ez még mindig magas szám, de 3 százalékkal jobb arány, mint egy évvel korábban. – Minden korábbinál na gyobb változások zajlottak le a hazai felsőoktatásban az elmúlt hónapokban – mondta ünnepi beszédében Szávai Ferenc, az egyetem rektora, aki szerint az átalakítások célja, hogy a felsőoktatásból felkészült szakemberek kerüljenek ki, akik képesek megfelelni a kor elvárásainak.

Forrás: http://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2015/07/01/tobb-mint-800-millios-onkologiai-fejlesztes-valosult-meg.html

2015. 05. 28.

Kaposvári aranyérmek és minisztériumi különdíj az OTDK-ról
A harmadéves agráros hallgató nem „csupán” első lett, de különdíjat is nyert, s pályázott a legrangosabb elismerésre, amit hazánkban egyetemista elérhet.

OTDK 32 tam

2015. 03. 26.

Biztos állást kínál a képzés
A duális képzésnek biztos megélhetést kell nyújtani a felsőoktatásban tanulóknak - erről is beszélt a Kaposvári Egyetemen Háry András miniszteri biztos. A hallgatók az intézményben tartott órákon kívül gyakorlati helyeken is tapasztalatot szerezhetnek, ahol később munkába is állhatnak. Az országban a somogyi campusra jelentkezők válogathatnak a legtöbb vállalat közül.

Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/107123/

2015. 03. 27.

Mi legyen a Balaton jövője?
Mielőbb ki kell találni, hogy milyen legyen a Balaton jövője, hiszen nem mindegy, hogy halas tóként vagy üdülőközpontként működik majd - hangzott el Kaposváron a Balaton projektzáró konferenciáján. A szakemberek szerint amíg nincs konkrét cél, addig nem lehet igazán jó fejlesztést megvalósítani. A 400 millió forintos uniós forrásnak köszönhetően ezekre a kérdésekre is keresték a választ az elmúlt két évben.

Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/107147/

2015. 03. 27.

Örül a duális képzésnek a Kaposvári Egyetem
Szávai Ferenc a Lánchíd Rádióban kifejtette: a műszaki képzések mellett olyan cégekkel, vállalatokkal sikerült megállapodásokat kötni, amelyek meghatározó szereplői az agráriumnak és arra törekszenek, hogy a megszerzett tudást a fiatalok itthon kamatoztassák. Szávai Ferenc szerint a hallgatók tapasztalatokat szerezhetnek az értékesítésben is, így akár önálló vállalkozóként kezdhetik pályájukat.
A riporter Szépvölgyi István.

Forrás:
http://mno.hu/lanchidradiobelfold/orul-a-dualis-kepzesnek-a-kaposvari-egyetem-1279163

2015. 03. 31.

Feltárták kutatásaikat a diákok
Elsősorban érdeklődési terület és személyes érintettség alapján kutattak a Kaposvári Egyetem diákjak. A somogyi campuson kedden 45 hallgató ismertette tudományos munkáját. Idén első alkalommal mind a négy kar képviseltette magát a Tehetség-napon.
A tudomány és a művészet találkozott kedden a Kaposvári Egyetemen. A tehetségnapon a hallgatók vették át a katedrát és mutatták be tudományos kutatásaikat, munkáikat. Az egyetem vezetősége kiemelten fontosnak tartja, hogy lehetőséget biztosítson a tehetséges fiataloknak.

Forrás: http://www.somogytv.hu/cikkek/107224/
© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat