fbpx
2019. október 30.

Ifjú közgazdászok találkoztak a kampuszon

Ifjú közgazdászok találkoztak a kampuszon

A Kaposvári Egyetem adott otthont a Fiatal Közgazdászok IX. találkozójának, a KÁMFOR-nak. Az eseményen a Gazdaságtudományi Kar bemutatta széleskörű képzési lehetőségeit a résztvevő mintegy hatvan ifjú közgazdásznak.

A Fiatal Közgazdászok IX. találkozóján, a KÁMFOR-on a Gazdaságtudományi Kar nevében Horváthné Dr. Kovács Bernadett, oktatási dékánhelyettes köszöntötte a résztvevőket. Kaposvár város képviseletében pedig Borhi Zsombor alpolgármester az Egyetem és a megyeszékhely közötti szoros kapcsolat fontosságát hangsúlyozta.

Dr. Parádi-Dolgos Anett a Magyar Közgazdasági Társaság Somogy Megyei Szervezetének elnöke, a Gazdaságtudományi Kar Pénzügy és Számvitel Intézetének igazgatója bemutatta a Kar gazdaságtudományi képzéseit, amelyek az alap- és mesterszakok, valamint nyugat-európai hallgatókat is vonzó doktori képzés teljes életpálya vonalát lefedik. Az eseményen kiváló előadók tartottak prezentációt a fintech, marketing, startup sikersztorik és a blockchain témákban.

A programon mintegy 60 fiatal közgazdász vett részt az ország több városából.

© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat