fbpx
2019. december 09.

Döntőben bizonyították kreativitásukat

A Kaposvári Egyetem hallgatói az Országos Városmarketing Verseny miskolci döntőjében.

Nagyszerűen helyt álltak a Kaposvári Egyetem hallgatói az Országos Városmarketing Verseny miskolci döntőjében, ahol 15 csapat mérte össze tudását. Horváth Adél és Takács Ottó kilencedik helyen végeztek.

Több mint negyven csapat közül jutottak a legjobbak közé egyetemünk harmadéves kereskedelem és marketing szakos hallgatói, akik így az Országos Városmarketing Verseny miskolci döntőjében bizonyíthattak.
A Kaposvári Egyetem fiataljai Kaposvár városának fejlesztési lehetőségeit és marketing stratégiáját dolgozták ki és mutatták be a Miskolci Városházán.

"A szakmai zsűri kiemelte a színvonalas prezentációt, a jövőbe mutató, progresszív projektjavaslatokat és a csapat kreativitását. Ahogyan fogalmaztak: egyből megvették az ötleteket."

– mondta a csapat felkészítő oktatója Pintér Attila.

Egyetemünk csapata végül a kilencedik helyen zárta a megmérettetést.

A csapat tagjainak és a felkészítő oktatónak ezúton is szívből gratulálunk!

 

© 2018 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat