fbpx
2020. május 26.

Sikeres volt az online TDK a Gazdaságtudományi Karon

Sikeres volt az online TDK a Gazdaságtudományi Karon

Rendhagyó módon online formában valósult meg a 2019/2020-as tavaszi TDK fordulója a Gazdaságtudományi Karon. A hallgatók ezúttal is két szekcióban mutatták meg tehetségüket.

A koronavírus járvány miatt a konferencia a hagyományoktól eltérően ezúttal az online térben, a Moodle webinar rendszerében került megvalósítására.

Az „A” tagozatban a nyolc tagú bíráló bizottság és a közönség összesen kilenc előadást hallgathatott meg, míg a „B” tagozatban az öt tagú bizottság három hallgatónak tehetett javaslatokat a kutatásuk kezdetén lévő eredményeik javítására. A megmérettetésen a felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók is részt vettek. Az előadások témája kifejezetten változatos volt, amely jól reprezentálta a GTK képzéseit és tudományterületeit.

A bíráló bizottság az „A” tagozatban három helyezést és két különdíjat ítélt meg a résztvevő hallgatóknak, míg a „B” tagozatban rangsorolta a pályaműveket. Az „A” tagozat három helyezettje és egy kitűnő dolgozat esélyt kapott, hogy munkájukat a 2021 tavaszán megrendezendő Országos Diákköri Konferencián (OTDK) is bemutassák.

 

Gazdaságtudományi „A” szekció

I. helyezés:GŐBEL REBEKA (III. évf. Kereskedelem-marketing, BA)

Dolgozatának címe: Élelmiszerpazarlási szokások vizsgálata kaposvári háztartásokban

Konzulens: Dr. Borbély Csaba, egyetemi docens

II. helyezés: BÉRCES BENCE (II. évf. Regionális és környezeti gazdaságtan,MSc angol)

Dolgozatának címe: A fás legelők mellett szóló motivációs tényezők

Konzulens: Dr. Csonka Arnold, egyetemi docens, Dr. Tóth Katalin, egyetemi adjunktus

III. helyezés: VÉGVÁRI BENCE (III. évf. Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki,BSc)

Dolgozatának címe: Munkavállalói attitűdök az automatizációval kapcsolatban

Konzulens: Dr. Szabó-Szentgróti Gábor, egyetemi docens

Különdíj:

FÉNYES EVELIN (II. évf. Kereskedelem és marketing, FOSZK)

Dolgozatának címe: Pályakezdő fiatalok munkaerőpiaci elvárásai és tapasztalatai, valamint a DISC személyiségtípusokkal való összefüggés. Konzulens: Dr. habil Berke Szilárd, egyetemi docens

KOVÁCS KAROLINA (IV. évf. Vidékfejlesztési agrármérnök, MSc)

Dolgozatának címe: A mezőgazdasági parcella, mint a gazdálkodói információs rendszer alapjai. Konzulens: Dr. Tóth Katalin, egyetemi adjunktus

 

Gazdaságtudományi „B” szekció hallgatóinak rangsora

1.) CSONKA NIKOLETT (I. évf. Pénzügy és számvitel, BSc)

Dolgozatának címe: A jövedelem egyenlőtlenségek vizsgálata a Dél-dunántúli régióban.

Konzulens: Bareith Tibor, egyetemi tanársegéd

2.) INGULA LUCA SÁRA (III. évf. Kereskedelem és marketing, BSc)

Dolgozatának címe: Dél-Koreai kozmetikumok elterjedése és fogyasztói megítélése Magyarországon. Konzulens: Dr. Szabó-Szentgróti Eszter, egyetemi adjunktus, társ-konzulens: Dr. Szendrő Katalin, egyetemi adjunktus

3.) ZSIGÓ ZSANETT (III. évf. Vidékfejlesztési agrármérnök, BSc

Dolgozatának címe: A felsőoktatásban végzettek tanulmányi eredményességét meghatározó tényezők.

Konzulens: Dr. Szabó-Szentgróti Gábor, egyetemi docens

 

A Kaposvári Egyetem és a Gazdaságtudományi Kar valamennyi versenyző hallgatónak gratulál az elért eredményhez, további kutatómunkájukhoz sok sikert kíván!

© 2020 Kaposvári Egyetem. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat